Külföld

2016-01-06 06:53:00

Kislányokkal erőszakoskodtak az ENSZ katonái Közép-Afrikában

Az ENSZ újabb vizsgálatokat indított több békefenntartója ellen, miután ismét felmerült a gyanúja, hogy szexuális bűncselekményeket követtek el gyermekekkel szemben a Közép-afrikai Köztársaságban - közölte Stephane Dujarric ENSZ-szóvivő helyi idő szerint kedden.

Kislányokkal erőszakoskodtak az ENSZ katonái Közép-Afrikában

Az ENSZ-főtitkár szóvivője nem jelezte, hogy hány kéksapkásról van szó, csak azt, hogy három ország katonái érintettek. A gyanúsítottakat az ENSZ Gyermekalapja, az Unicef munkatársai a Közép-afrikai Köztársaság fővárosában, Banguiban kihallgatták.

Az Unicef azt közölte, hogy négy kiskorú lány volt a katonák áldozata, de az elkövetők állampolgárságát és számát ez a szervezet sem hozta nyilvánosságra.

A Közép-afrikai Köztársaságban szolgáló kéksapkásokkal szemben már több vizsgálat indult szexuális és más bűncselekmények gyanújával.

Először tavaly áprilisban derült fény arra, hogy francia ENSZ-békefenntartók egy Bangui melletti táborban több, 9 és 13 év közötti gyermeket kényszerítettek szexre pénzért vagy ételért cserébe. Eddig 14 francia, valamint csádi és Egyenlítői Guinea-i kéksapkásokat helyeztek vád alá a visszaélésekkel kapcsolatban.

A botrány miatt augusztusban lemondott a Közép-afrikai Köztársaságba vezényelt ENSZ-békefenntartók parancsnoka, miután súlyos bírálatok érték a katonái által állítólag elkövetett szexuális és más jellegű bűncselekmények elleplezéséért.

atv.hu / MTI

Politikai hirdetés

<

További külföldi híreink

Legfrissebb hírek

Politikai hirdetés