Kövessen minket a Facebookon

Nagyvilág

2015-10-28 16:19:00

Török rendőrök szállták meg az ellenzéki médiacég székházát

A török rendőrség megszállta szerdán egy ellenzéki médiacég isztambuli székházát, de előtte az alkalmazottak erőszakos ellenállásába ütközött. Az Európai Unió képviselője aggodalmát hangoztatta az eset miatt.

A török hatóságok - hétfői bírósági döntés alapján - állami felügyelet alá helyeztek 22 olyan céget, amely a Koza Ipek Holdinghoz tartozik, és élükre megbízott vezetőket neveztek ki. A holding közel áll az amerikai száműzetésben élő Fethullah Gülen befolyásos iszlám hitszónokhoz, aki régen Recep Tayyip Erdogan török elnök szövetségese volt, egy ideje azonban az ellenfele.

A rendőrség már szeptember elején házkutatást tartott az üzleti- és sajtóvállalkozás több irodájában azzal a gyanúval, hogy ezek az érdekeltségek pénzügyi segítséget nyújtanak Gülennek, illetve mozgalmának, amelyet azzal vádol Erdogan, hogy 2013-ban egy korrupciós botrány kirobbantásával el akarta távolítani őt - akkor még mint kormányfőt - a hatalomból. Két évvel ezelőtt ugyanis fény derült arra, hogy Erdogan belső köre ellen korrupciós vizsgálat folyt. Ez részben lehallgatott beszélgetéseken alapult, és a beszélgetéseket később kiszivárogtattak az interneten. Az államfő Gülent vádolja a kiszivárogtatással, aki viszont tagadja ezt.


A kormány bírálói szerint a Koza Ipek elleni szerdai rendőrségi művelet célja az, hogy a vasárnapi előre hozott parlamenti választások előtt elnémítsák az ellenzéki sajtót.

A rendőrség a holdinghoz tartozó Bugün TV és a Kanaltürk székházát foglalta el. Az alkalmazottak meg akarták akadályozni behatolásukat, és az épület előtt összetűzésbe keveredtek a rendőrökkel. A tiltakozókat végül könnygáz és vízágyú bevetésével szétkergették. A rendőrök ezután levágták a rácsot a székház bejáratáról, és a kinevezett vezetőkkel együtt birtokba vették az irodákat.

forrás: reutersForrás: Reuters
A médiacéghez tartozó egyik tévé lefilmezte az épület előtt kitört verekedést, és kitette a honlapjára.
"Kedves nézőink! Ne lepődjenek meg, ha a következő percekben rendőröket fognak látni a stúdiónkban!" - mondta Tarik Toros, a Bugün TV főszerkesztője a médium élő közvetítésében. "Gyalázat! Ezek a szabadon sugárzó Bugün TV utolsó pillanatai" - hangoztatta az adásban Baris Yarkadas ellenzéki képviselő, aki szintén jelen volt. 

Federica Mogherini, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője - szóvivője útján - aggodalmának adott hangot a 
török hatóságok eljárása miatt. 

"Az EU-csatlakozási tárgyalásokat folytató 
Törökországnak biztosítania kell az emberi jogok tiszteletben tartását, beleértve a szabad véleménynyilvánítás jogát" - mondta Mogherini szóvivője.

atv.hu/MTI

Műsorváltozás!


Hétfőtől a megszokottnál tíz perccel korábban, 19.15-kor kezdődik az Egyenes Beszéd, 21.00-tól pedig Híradóval jelentkezik az ATV.
Ajánlom

További külföldi híreink