Nagyvilág

Lezuhant utasszállító: máshol keresik a gép törzsét

Az ATV összefoglalója a szombati fejleményekről
január. 3. szombat 19:01

Két nagyméretű tárgyat találtak a tengerfenéken
január. 3. szombat 8:21

Két nagyméretű tárgyat találtak a Jávai-tenger fenekén a hat napja eltűnt utasszállító repülőgépet kereső csoportok - jelentette be szombaton a kutatást irányító indonéz ügynökség vezetője.

Bambang Soelistyo elmondása szerint ezek a tárgyak harminc méter mélyen fekszenek a tengerfenéken, azon a helyen, ahol a lezuhant gép utáni kutatás is folyt. Emellett olajfoltot is lebeg a víz felszínén, ezért Soelistyo sajtótájékoztatóján meggyőződését fejezte ki, hogy az eltűnt gép roncsaira bukkantak.

Az ATV összefoglalója a lezuhant gép körüli eseményekről
január. 2. péntek 22:13

Újabb holttesteket találtak a roncsok körül
január. 2. péntek 14:40

Az indonéziai kutatócsoportot vezető illetékes, Bambang Soelistyo pénteken bejelentette, hogy a helyszínen dolgozó mentőegységek újabb holttesteket találtak a tengerben, többet egy amerikai hajó legénységének tagjai emeltek ki a vízből. Pénteken összesen huszonegy holttestet találtak. A hatóságok szerint  az áldozatok közül néhányan még mindig a repülőgép üléséhez voltak csatolva. Eddig összesen harminc holttest került elő, a fedélzeten 162-en voltak.

Továbbra sem kedvez az időjárás
január. 2. péntek 8:10

Az időjárás továbbra sem kedvez a kutatásnak, vasárnapig esőre, erős szélre és akár négyméteres hullámokra kell számítani, emellett erősek az áramlatok is.

Máshol keresik a gép törzsét
január. 2. péntek 8:08

Az eddig vélthez képest máshol valószínűsítik megtalálni az utasszállító törzsét, ezért a maláj királyi haditengerészet parancsnokának pénteki tájékoztatása szerint mintegy 55 kilométerrel módosították a keresés helyszínét. Abdul-Azik Dzsafar a Twitteren azt írta, kelet felé, 5400 négyzetkilométeres felületen kutatnak a roncsok után a Jávai-tengeren, ahol lezuhant a gép. A "leginkább valószínűsíthető területet" három hajó kutatja, ezek fejlett víz alatti rendszerek alkalmazására is képesek.

Kényszerleszállás a tengeren?
január. 1. csütörtök 14:57

A feltételezések szerint a gép a sűrű felhőzet miatt engedélyt kért, hogy a felhők fölé emelkedhessen, de amikor a légiirányítók néhány perc múlva megadták az engedélyt, már nem kaptak választ a pilótáktól. Egy - nevének elhallgatását kérő - forrás szerint a pilóták közötti beszélgetés alapján arra lehet következtetni, hogy a gép az emelkedéskor 654 kilométer/órás sebességgel haladt, a szükségesnél 158 kilométer/órával kevesebbel, és visszaeshetett.

Dudi Sudibyo, az Angkasa repülési magazin főszerkesztője szerint a gép feltehetően kényszerleszállást hajthatott végre a tengeren, és csak ezután süllyedt el. A gép indonéz kapitánya, a légierő volt pilótája már 6100 órát repült, a gép pedig novemberben esett át karbantartáson.

Egy hétbe telhet a fekete dobozok megtalálása
január. 1. csütörtök 14:56

A repülőgép törzsének és fekete dobozainak felkutatásában külföldi - francia és szingapúri - szakértők is részt vesznek. Egy légiközlekedési illetékes, Toos Sanitiyoso szerint egy hétbe is beletelhet, mire megtalálják a repülési adatokat rögzítő berendezéseket.

Készenlétben állnak a búvárok
január. 1. csütörtök 14:56

A géptörzs helyének azonosításában a szingapúri haditengerészet robot mini-tengeralattjárója is részt vesz, valamint egy tengerészeti kartográfiában alkalmazott hajó, továbbá egy - háromdimenziós felvételeket készítő és a fekete dobozok által leadott jeleket érzékelő - speciális vízi jármű. A térségben több tucatnyi búvár áll készenlétben, hogy lemerüljenek, mihelyst megtalálják a gép törzsét. A feltételezések szerint a gép legfeljebb ötven méter mélyen lehet a tenger fenekén, ha ott zuhant le, ahol megszűnt vele az összeköttetés.

Még nem biztos, hogy az eltűnt gépet találták meg
január. 1. csütörtök 14:56

A mentők az eddig megtalált roncsok nyomán próbálnak meg eljutni a gép törzséhez, amelyben Geoffry Thomas ausztrál légiközlekedési szakértő szerint az utasok többségének holtteste található.

Illetékesek szerint még mindig nem erősíthető meg egyértelműen, hogy  valóban az eltűnt gépet találták meg. Edi Tirkayasa, a búvárok parancsnoka szerint a legnehezebb feladat megtalálni a pontos  helyet, ahol a gép lezuhant, és ellenőrizni, hogy valóban ott van-e a gép.