Nagyvilág

Putyin: Oroszország képes kezelni a válságot

Nem tart palotaforradalomtól
december. 18. csütörtök 12:18

Putyin nem tart attól, hogy palotaforradalom történik a Kremlben, és őt leváltják tisztségéből. Az orosz elnük a Reuters kérdésére válaszolva azt mondta, hogy mindenki megnyugodhat, mert az orosz lakosság támogatja a hatalmat. Az államfő azt is közölte, hogy nem létezik társadalmi elit Oroszországban.

Hodorkovszkij ügye
december. 18. csütörtök 11:27

Hodorkovszkijnak nem azért adtam kegyelmet, mert megígérte, hogy nem fog politizálni – feleli egy újságírónak válaszolva Putyin, aki szerint azért engedte el a Jukosz exvezérét, mert az egykori oligarcha azt írta neki, hogy anyja halálos beteg, és a szülő szent dolog, tette hozzá Putyin. Az újságíró azt kérdezte egyébként Putyintól, hogy mit szól hozzá, hogy Hodorkovszkij most ígérete ellenére akár az elnökségért is ringbe szállna. Putyin erre visszakérdezett, általános derültséget keltve, hogy „ugyan hol indulna Hodorkovszkij?”

Trükköznek
december. 18. csütörtök 11:23
Az orosz gáz a legolcsóbb
december. 18. csütörtök 11:13

A kínai gázvezetékről Putyin elmondta: nem lesz veszteséges, sőt összeköti Szibériát az orosz nyugati gázmezőkkel, munkahelyeket teremt. „Az orosz gáz a legolcsóbb és a megmegbízhatóbb. Nem lesz alternatívája a közeljövőben” – mondja.

Keleti nyitás, gáz Európának
december. 18. csütörtök 11:06

Putyin szerint az Egyesült Államokban is keleti nyitás van. Ázsia gyorsabban fejlődik a világ többi részénél – emlékeztet Putyin, aki szerint ezért nem lenne logikus ettől a politikától elzárkózni. Ami a török gázvezetéket illeti, Putyin elmondta: a török gazdaságnak szüksége van kiegészítő forrásokra, a vezetéket már korábban megépítette Oroszország, miért ne adnának tehát több gázt nekik? Hozzátette: ha Európának szüksége van biztonságos gázra, tranzitkockázat nélkül, akkor megépítik Ausztria felé a vezetéket, ha Európa nem akarja, akkor nem. Az orosz gáznál nincs jelenleg olcsóbb Európa számára – teszi hozzá Putyin. 

Még egyszer az ukrán válságról
december. 18. csütörtök 11:02

Közös politikai területről beszél Putyin az ukrán válságot illetően, de ehhez mindkét fél együttműködésére szükség van – mondja. Hozzátette: ezt nehezíti például az, hogy az ukrán fél bezárta a bankokat Kelet-Ukrajnában, így nehezítve például a kereskedelmet. A minszki megállapodásokkal kapcsolatban elmondta: Oroszország és ő, az egyik kezdeményezőként, a megállapodások betartása mellett áll. Ahogy valószínűleg Porosenko ukrán elnök is – teszi hozzá Putyin, de – mint mondta – Porosenko nincs egyedül Kijevben. 

A Krím ára?
december. 18. csütörtök 10:59

Arra a kérdésre, hogy az orosz gazdaság most fizeti meg a Krím-félsziget annektálásának az árát Putyin elmondta: Oroszország annak fizeti meg az árát, hogy szuverén ország szeretne lenni. „Igyekeztünk nyitni a Nyugat felé, de elutasítottak minket” – mondta. 

Az orosz bürokráciáról
december. 18. csütörtök 10:50

Putyin szerint Oroszország bürokráciája még mindig jobb, mint az Európai Unióé. Mint mondta, az ország legfőbb gondja az, hogy gazdaságilag jelenleg az olajtermelés a legrentábilisabb tevékenység.

Mennyi oroszt küldtek önök Ukrajnába?
december. 18. csütörtök 10:47

Mennyi oroszt küldtek önök Ukrajnába, és mit mondanának a halott orosz katonák családjainak – tette fel egy ukrán újságíró Putyinnak. Az orosz elnök válaszában elmondta: önkéntesek harcolnak Ukrajnában, nem kapnak érte pénzt. Kijev az, aki büntetőakciókat folytat és nem a szeparatisták bombázzák Kijevet, hanem Kijev Kelet-Ukrajnát. Putyin megismételte: Kijevben fegyveres puccsot hajtottak végre, és az ország egy része ebbe nem egyezett bele. Erre erőszakhoz folyamodott a hatalom, először rendőrihez, majd katonaihoz, most pedig gazdasági blokáddal is próbálkoznak. „Remélem, hogy sikerül politikai dialógussal rendezni a helyzetet” – tette hozzá az orosz elnök.

Az orosz elnök szerint a Donbassz gazdasági blokádja teljesen hiábavaló, sőt kontraproduktív az ukrán államiságra nézve. Hozzátette: az ukrán válságnak véget kell érnie, minél előbb, annál jobb.  

"A Nyugat nem állt le a falépítéssel"
december. 18. csütörtök 10:41

A hidegháborús helyzetre adott kérdéssel kapcsolatban Putyin azt mondta: olyan mintha új falakat építenének. De ez nem most kezdődött el – utal a NATO-s bővítésekre Putyin, aki szerint hiába omlott le a berlini fal, Oroszország partnerei „nem álltak le”. „Ebben van a gond, nem álltak le a falépítéssel” – utal a Nyugatra Putyin. Szerinte a határozott orosz válasz, főként, ami az ukrán válságot illeti, üzenet Oroszország partnerei számára, hogy álljunk le a falépítéssel.