Kövessen minket a Facebookon

Nagyvilág

2014-09-03 06:31:00

Felvétel: ebolás beteg sétálgatott a piacon

Megszökött egy ebolás beteg a libériai főváros egyik kórházából. Állítólag éhes volt, kenyeret akart szerezni a közeli piacon. A helyiek szerint nem ő az egyetlen fertőzött, aki kijár az utcára.

A lehető legnagyobb nyugalommal sétált a bordó pólóban lévő ebolás beteg egy monroviai piacon. A férfinél volt egy bot és egy kő is, azt nem tudni, miért. A fertőzött betegek számára kötelező karszalag is ott volt a karján, így az emberek rögtön tudták, hogy ebolás, ezért igyekeztek minél messzebb elkerülni.

A betegek éhesek, sőt éheznek a kórházban. Se élelem, se víz, A kormánynak többet kellene tennie – indokolta a beteg szökését egy helyi lakos. Mások inkább felháborodással figyelték az eseményeket.

Elejétől megmondtuk a kormánynak, hogy nem akarunk itt ebolatábort. Ma már ez az ötödik beteg, aki kijön és itt hány – mondta egy másik lakos.

Nem sokáig kellett várnia arra, hogy megjelenjenek a védőruhás kórházi alkalmazottak, akik igyekeztek jobb belátásra bírni a szökevényt. Végül betuszkolták egy furgonba.

A 2004-es cunamihoz hasonlítják a járványt

Az Indiai-óceánon 2004-ben végigsöprő szökőárhoz és a 2010-es nagy erejű haiti földrengéshez hasonló terhet ró a nemzetközi közösségre az ENSZ-főtitkár egyik helyettese szerint a nyugat-afrikai Ebola-járvány, amellyel kapcsolatban az amerikai járványügyi hivatal (CDC) igazgatója kedden arra figyelmeztetett, hogy az elkövetkező két hétben jelentősen nőhet a megbetegedések száma.

Közben a SIM USA elnevezésű amerikai jótékonysági szervezet közölte, hogy egy Libériában dolgozó orvosa elkapta a vírust. A szakember azonnal elkülönítette magát, amint észlelte a tüneteket, s később a szervezet egy monroviai táborába szállították, jelenleg ott lábadozik. Ő a második amerikai orvos, aki elkapta a kórt.

A járványról szólva Jan Eliasson ENSZ-főtitkárhelyettes kedden azt mondta: ez az egyik legsúlyosabb egészségügyi válság, amellyel a világszervezetnek valaha meg kellett birkóznia. "A helyzet válságos, aggasztó, de felülkerekedünk rajta" - jelentette ki, hozzátéve, hogy a járvány az érintett országok infrastruktúrájának és a világ szolidaritásának tesztje.

"A mostani járvány kiterjedtebb, összetettebb és komolyabb minden korábbinál az Ebola 40 éves történetében" - hívta fel a figyelmet az Egészségügyi Világszervezet (WHO) igazgatója. Margaret Chan emlékeztetett arra, hogy a vírus most először ért el sűrűn lakott területeket, ami különösen megnehezíti a kór elleni harcot. Az Ebola terjedése globális fenyegetés, a világnak segítenie kell. szakemberekkel, felszereléssel vagy pénzzel - hangsúlyozta, ugyanakkor ő is azt mondta, hogy a mostani járvány leküzdhető és le is fogják küzdeni.

Az amerikai járványügyi központ igazgatója szerint ehhez azonban komoly erőfeszítésekre van szükség. Thomas Frieden nyugat-afrikai látogatása után nyilatkozva arra figyelmeztetett, hogy a megbetegedések száma jelentősen nőhet az elkövetkező két hétben, a kormányokat pedig cselekvésre sürgette. A szakember megjegyezte, hogy a járvány veszélyezteti az érintett országok - elsősorban Libéria, Guinea és Sierra Leone -, valamint a velük szomszédos államok stabilitását. "Nem az jelenti a feladatot, hogy kitaláljuk, mit kell tenni, hanem az, hogy most azonnal cselekedjünk" - emelte ki.

Az amerikai elnök videoüzenetben sürgette a nyugat-afrikaiakat, hogy viseljenek kesztyűt és maszkot, ha ebolás beteget ápolnak vagy temetnek el. A Fehér Ház honlapján közzétett felvételen Barack Obama óvott a hagyományos temetési szertartásoktól, amelyek során hozzáérnek az Ebola-betegségben elhunytak testéhez. A vírus vér és más testnedvek útján fertőz, a temetési szertartások pedig nagyban hozzájárultak a mostani járvány terjedéséhez.

Március óta több mint 1500-an haltak meg a betegségben Nyugat-Afrikában.

atv.hu / MTI

Ajánlom

További külföldi híreink