Külföld

2014-08-12 07:53:00

Oroszország is versenyt fut az északi sarkvidékért

Kanada, Dánia és Oroszország versenyt fut az Arktisz kiaknázatlan kőolaj- és földgáztartalékaiért.

A kanadai Új-Fundlandról két jégtörő indul, hogy adatokat gyűjtsenek az Ellesmere-sziget közelében kezdődő és a sarkig húzódó tengeralatti gerincről, ahol vélhetően nagy kőolaj- és földgáztartalékok találhatók.

Tavaly decemberben Kanada kérelmet nyújtott be az ENSZ-hez, amely szerint igyekszik jelentősen kiterjeszteni atlanti-óceáni határát. Eközben azonban Oroszország és Dánia szintén igényt támaszt a Lomonoszov-gerinc körüli óriási kiterjedésű sarkvidéki tengerfenékre.

Mindhárom országban tudományos bizonyítékot próbálnak találni arra, hogy a gerinc a kontinentális talapzat víz alatti kiterjedése.

Becslések szerint a területen található a világ feltáratlan olaj-és földgázkészleteinek 13-30 százaléka.

A kanadai kormány nyilatkozata szerint az első jégtörő pénteken hagyta el Új-Fundlandot, a második pedig szombaton indult.

„A kormány Kanada legtávolabbi határának tudományos meghatározásával igyekszik bővíteni az ország gazdasági lehetőségeit és növelni szuverenitását” – közölte Leona Aglukkaq környezetvédelmi miniszter.

A tengeri jogokra vonatkozó ENSZ-egyezmény szerint a partvidéki nemzetek szárazföldi területüktől 200 tengeri mérföld (370km) távolságra támaszthatnak kizárólagos igényt gazdasági jogokra vagy a tengerfenék alatti természeti erőforrások kiaknázására.

De ha a kontinentális talapzat ezen a távolságon túlnyúlik, akkor az adott országnak egy ENSZ-bizottság előtt kell bizonyítania állítását. Ezt követően a bizottság fog javaslatot tenni a létrehozandó tengeri határra.

atv.hu / BBC

További külföldi híreink