Nagyvilág

Putyin személyesen irányíthat, Amerikának vigyáznia kell - frissül

Szabadon engedtek hat ukrán tisztet
március. 27. csütörtök 8:09

Szabadon engedtek a krími hatóságok hat ukrán katonatisztet, akit napokkal ezelőtt tartóztattak le, némelyiküket terrorszervezetekkel való együttműködés gyanújával; egyikük azt mondta, arra próbálták rávenni, hogy álljon az orosz hadsereg szolgálatába.

Az ukrán média csütörtöki híradásai szerint a három-négy napja letartóztatott katonatiszteket, köztük Ihor Voroncsenko vezérőrnagyot, Julij Mamcsur ezredest és Rosztiszlav Lomtev őrnagyot szerda késő este engedték szabadon. Ők hárman csütörtökre virradóra már meg is érkeztek Kijevbe. A szakadár krími hatóságok azzal gyanúsították őket, hogy terrorszervezetekkel szövetkeztek. A kihallgatás során azonban együttműködtek a nyomozószervekkel, és kiderült, hogy "nem teljesítették a Kijevből érkező bűnös parancsokat".

Dempsey: Amerikának vigyzánia kell az újabb hidegháborúra
március. 27. csütörtök 6:47

Az Egyesült Államoknak vigyáznia kell arra, nehogy egy újabb hidegháborúba bonyolódjon Oroszországgal, miközben a nemzetközi rend fenntartásán dolgozik - jelentette ki szerdán az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke. Martin Dempsey tábornok szerint az amerikai haderő alapvető szerepe az ukrajnai válságban az, hogy megnyugtassa NATO-szövetségeseit, nem pedig annak sejtetése, hogy részt vállalna a konfliktusban.

A vezérkari főnök az annapolisi haditengerészeti akadémián elmondott beszédében Oroszországot és Kínát fontos potenciális "nehézsúlyú" biztonsági kihívásnak nevezte. Hangsúlyozta, hogy a Krím-félsziget orosz elcsatolása próbatétel a nemzetközi jogi struktúrák és szabályok számára, amelyeket az Egyesült Államok fenntartani törekszik.

Martin Dempsey

Hammond: Putyin irányítja a csapatmozdulatokat
március. 27. csütörtök 6:27

Vlagyimir Putyin elnök személyesen irányítja az orosz csapatmozdulatokat Ukrajna szomszédságában, és nem tudni, hogy a védelmi tárca vezetője és a moszkvai kormány más tagjai milyen mértékben szólnak bele az irányításba - jelentette ki szerdán Washingtonban Philip Hammond brit védelmi miniszter.

"Minden jel arra utal, hogy az orosz cselekvési tervet Putyin elnök személyesen alakítja. A többi orosz szereplő, beleértve Sojgu minisztert, véleményt mondhat, de kérdés, hogy mekkora a hatásuk. Nem tudhatjuk, hogy mindezek az emberek mennyire vannak benne a belső körben, amelyben Putyin elnök ezt a hadgyakorlatot tervezi" - hangoztatta a brit politikus.

Philip Hammond

Német ex-kancellár: Megértem Putyint
március. 26. szerda 19:42

Helmut Schmidt volt német kancellár szerint a Nyugat elhibázott politikát követ az ukrajnai válságban, és érthető, hogy Vlagyimir Putyin elfoglalta a Krím félszigetet.

A volt kancellár a Die Zeit című hetilapnak adott interjúban elmondta: egyáltalán nem biztos, hogy az ukrajnai terület Oroszországhoz csatolása sérti a nemzetközi jogot, aki pedig megpróbál Vlagyimir Putyin fejével gondolkodni, "valószínűleg ugyanúgy reagálna a Krím ügyében, mint az orosz elnök".

Harckocsikat szállít az orosz hadsereg a félsziget északi részei felé
március. 26. szerda 18:37

Harckocsikat és egyéb katonai felszereléseket szállít az orosz hadsereg a Krím déli partvidékeiről a félsziget északi részei felé, Ukrajna kontinentális területeinek irányába - közölte Vladiszlav Szeleznyov, az ukrán védelmi minisztérium krími médiaközpontjának vezetője szerdán Facebook-oldalán.

A tisztségviselő tájékoztatása szerint a Krím északi része felé tart egy T-64B harckocsikat szállító, tíz trailerből álló konvoj rendőri kísérettel a félsziget délkeleti részén lévő Perevalne településről. "Észak felé, Szimferopol irányába tart, és jelenleg Gvargyejszkoje település közelébe ért egy 50 katonai járműből álló konvoj, köztük páncélozott harcjárművek, Tigris terepjárók, üzemanyagot és katonákat szállító autók" - írta Szeleznyov.

Drasztikus gázáremelés jön Ukrajnában
március. 26. szerda 18:18

Ukrajnában a lakosság eddig jóval a beszerzési ár alatt kapta a földgázt, most azonban 50 százalékkal többet kell fizetniük. A dotáció fokozatos megszüntetése volt az egyik feltétele annak, hogy a Nemzetközi Valutaalap pénzügyi támogatást nyújtson Kijevnek.

Elemzők: Az orosz gazdaság már szenved
március. 26. szerda 18:15

Az orosz gazdaság teljesítményén már érződnek az ukrajnai válság negatív hatásai - vélekedtek szerdai értékelésükben londoni pénzügyi elemzők.

Az egyik legnagyobb londoni gazdasági-pénzügyi elemzőház, a Capital Economics közgazdászai elemzésükben közölték: becslésük szerint az idei első negyedévben elérhette a 70 milliárd dollárt a magánszektorbeli befektetők által az orosz gazdaságból kivont tőke nettó értéke. A ház elemzői szerint ez meghaladja a tavalyi egész évi nettó tőkekivonást.

Újabb orosz csapatok érkeznek Ukrajna keleti határaihoz
március. 26. szerda 17:07

Folytatódik az orosz csapatok összevonása Ukrajna keleti határainál - közölte szerdán Jevhen Perebijnisz, a kijevi külügyminisztérium szóvivője az ukrán fegyveres erőktől származó értesülésekre hivatkozva.

A tisztségviselő elmondta, hogy az orosz hadsereg hosszabb távra rendezkedik be Ukrajna keleti határainál, katonai táborokat, operatív parancsnokságokat és egészségügyi állomásokat állítanak fel, kommunikációs rendszereket telepítenek.

Svájc nem vezet be szankciókat
március. 26. szerda 17:00

Svájc egyelőre nem alkalmaz szankciókat Oroszországgal szemben - közölte szerdán a svájci szövetségi tanács.

Obama szerint Oroszország egyedül maradt
március. 26. szerda 15:13

Oroszország magára maradt, miközben az Európai Unió és a NATO tagjai egységet mutatnak - jelentette ki Barack Obama amerikai elnök az Egyesült Államok és az Európai Unió vezetőinek szerdai brüsszeli csúcstalálkozóját követő sajtótájékoztatón.

Az amerikai elnök rámutatott, hogy Oroszország azokat az alapelveket vette semmibe, amelyre az európai béke és biztonság rendje épül, a határok sérthetetlenségének, az államok szuverenitásának és függetlenségének elvét.