Kövessen minket a Facebookon

Nagyvilág

2013-08-27 12:52:00

Vallási tevékenységet végzett otthon: 8 évet kapott egy iráni lelkész

Irán annak ellenére üldözi a kitért muszlimokat, hogy az alkotmány elvben elismeri több vallási kisebbség, beleértve a keresztények jogait. Most egy keresztény vezetőnek hagyta jóvá a börtönbüntetését egy teheráni bíróság.

Jogerősen nyolc év börtönbüntetést kapott egy amerikai-iráni keresztény vezető, amiért vallási közösségeket alapított az iszlám köztársaságban – számolt be az elítélt férfi ügyvédje az iráni ISNA hírügynökségnek.

A muszlim vallásról keresztény hitre áttért Szaed Abedinit még januárban ítélte első fokon börtönbüntetésre egy iráni törvényszék. „A teheráni fellebbviteli bíróság most jóváhagyta az ítéletet. A döntés jogerőre emelkedett” – mondta a keresztény lelkész védője, Nasszer Szarbazi.

2013 márciusában John Kerry amerikai külügyminiszter is szót emelt Abedini védelmében, és arra sürgette az iráni hatóságokat, hogy engedjék szabadon a lelkészt, akit azért ítéltek el, mert „magánközösségeket alapított otthonában” és „nemzetbiztonsági kockázatot jelentett”.

Abedini még a 2000-es évek elején, a keresztényekkel szemben toleránsabb Mohamed Khatami elnöksége idején hozott létre vallási közösségeket az országban. 2009-ben tartóztatták le, majd feltételesen – azzal a kikötéssel, hogy nem hoz létre újabb keresztény közösségeket – szabadlábra helyezték. Felesége, Naghmeh Abedini szerint a lelkész nem szegte meg a feltételeket, és ismételt letartóztatása előtt árvaház alapításán dolgozott.

Irán alkotmánya az 1979-es iszlamista fordulatot követően elvben elismeri több vallási kisebbség jogait, így a kereszténységét is, a rezsim ugyanakkor folyamatosan támadja a kitért, vagy kikeresztelkedett muszlimokat.

atv.hu / AFP

 

További külföldi híreink