Nagyvilág

Megszületett a királyi gyermek

Fiú lett!
július. 22. hétfő 21:54

Fia született hétfőn Vilmos hercegnek, a brit trón várományosának és hitvesének, Katalin hercegnőnek.

A gyermek a harmadik a brit trónutódlási sorban, és édesapja után az Egyesült Királyság uralkodója lesz.

A Kensington-palota - Vilmos és Katalin londoni rezidenciája - hétfőn késő este jelentette be sajtóközleményben, hogy az újszülött 3,8 kilogrammos súllyal jött a világra, londoni idő szerint 16:24 órakor, vagyis közép-európai idő szerint este fél hat előtt néhány perccel.

A hír bejelentési módja eltért az évszázados hagyományoktól.

A protokoll előírása szerint a sajtó és a lakosság hivatalosan akkor értesülhetett volna az eseményről, amikor az erről szóló írásos hirdetmény megjelenik az első számú londoni királyi rezidencia, a Buckingham-palota kapuján belül, egy díszes irattartó állványon. Az első londoni kommentárok szerint azonban az udvar elejét akarta venni, hogy a hír a Twitteren vagy egyéb közösségi médiafelületen szivárogjon ki.

Az újszülött nagybátyját, Harry herceget, Vilmos öccsét utasította egy hellyel maga mögé a trónöröklési sorrendben.

A hercegi utód a jelenlegi uralkodó, a 87 esztendős II. Erzsébet királynő harmadik dédunokája, de az első, aki reális eséllyel követheti majd őt a trónon. A királynő után elsőszülött fia, Károly trónörökös, Károly után Vilmos, Vilmos után pedig a most világra jött fiúgyermek örökli a koronát.

Ha az újszülött legalább olyan hosszú életű lesz, mint dédnagymamája, akkor ő lehet a XXII. század első brit uralkodója.

Katalin hercegnőről december elején derült ki, hogy várandós, miután heveny terhességi rosszullétei miatt kórházba kellett szállítani.

Az udvar decemberben mindössze annyit közölt, hogy a terhesség a bejelentés idején még nem tartott a 12. heténél, vagyis annál a legkorábbi időpontnál, amikor általában nyilvánosságra hozzák, ha a királyi családban gyermek érkezése várható. 

Általános az a közvélekedés, hogy az udvar csak a hercegnő nyilvánvalóan eltitkolhatatlan kórházi kezelése miatt kényszerült a hír korai közzétételére.

A terhesség bejelentésének örömhírét nem sokkal később tragédia árnyékolta be. A VII. Eduárd királyról elnevezett kórház egyik ápolónője öngyilkos lett, miután egy ausztrál kereskedelmi rádióállomás munkatársai megtévesztették, és így bizalmas orvosi adatokhoz jutottak Katalin hercegnő állapotáról.

Az utód nem is itt, hanem az észak-londoni Paddington kerület St. Mary's nevű kórházának szülészeti magánklinikáján jött a világra, ugyanott, ahol 31 évvel ezelőtt Vilmos herceg, majd két évre rá öccse, Harry.

Udvari illetékesek állítják, hogy a gyermek nemét Vilmos és Katalin sem tudta előre. 

Mindenesetre a hercegi újszülött a trón első olyan várományosa az angol-brit monarchia ezredéves történetében, akinek trónutódlási esélyeit nem befolyásolta volna az sem, ha leánynak született volna.

A brit kormány által nemrégiben elindított reform ugyanis felszámolja azt a több évszázados diszkriminatív trónutódlási előírást, amelynek alapján a mindenkori uralkodó elsőszülött fia eddig előnyt élvezett a trónöröklésben, akkor is, ha volt idősebb leánytestvére.

II. Erzsébet királynő csak azért ülhet 61 éve az Egyesült Királyság trónján, mert szüleinek, VI. György királynak és Erzsébet anyakirálynőnek nem voltak fiúgyermekei. A jelenlegi uralkodó egyetlen testvére a nála négy évvel fiatalabb Margit hercegnő volt, aki életének 72. esztendejében, 2002-ben hunyt el.

Katalin hercegnő szülei valószínűleg álmukban sem gondolták saját gyermekük cseperedésének éveiben, hogy első unokájuk majdan az Egyesült Királyság uralkodója lesz.

Katalin - polgári nevén Catherine "Kate" Middleton - tisztes közrendi családban nevelkedett. Édesanyja, Carole Goldsmith a British Airways légitársaság utaskísérője volt, Michael Middleton, az újdonsült nagypapa ugyanennél a cégnél töltött be forgalomirányítói állást.

A hercegi hitves szülei azonban az utóbbi években igen sikeres családi vállalkozást fejlesztettek ki. Cégük, amely gyermekzsúr-kellékek internetes forgalmazásával foglalkozik, Middletonékat milliomossá tette.

Leányuk hercegi frigyéből azonban kis híján nem lett semmi. Vilmos ugyanis - általános megdöbbenésre - hat éve szakított Katalinnal, akkori bulvárpletykák szerint azért, mert "megijedt" a házasság gondolatától. A mosolyszünet mindazonáltal alig két hónapig tartott, és a herceg sikeresen visszakönyörögte magát Kate kegyeibe.

Így is tíz évbe telt, mire Vilmos rászánta magát a boldogító igen kimondására. A herceg 2001-ben ismerkedett meg Kate Middletonnal a skóciai St. Andrews egyetemén, és 2011-ben esküdött örök hűséget neki London ősi koronázó templomában, a Westminster-apátságban.

A gyermek érkezésének várható időpontjáról az udvar a terhesség alatt végig teljes hallgatásba burkolózott, csak annyit lehetett tudni, hogy a majdani uralkodó megszületése júliusban esedékes. A világsajtó több száz képviselője ezért már július eleje óta a kórház előtt táborozott, évek óta példátlan, fullasztó kánikulában, a költségek és a hőmérséklet emelkedésével arányos ütemben fogyatkozó türelemmel.

A minap egy könnyed tréfával még a királynő is érzékeltette türelmetlenségét. Vidéki látogatásán, alattvalókkal szóba elegyedve kijelentette: megszülethetne már dédunokája, mert szeretne szabadságra menni. 

A nagy nehezen kivárt világraszóló hír után valószínűleg további türelemre lesz szükség a világsajtó részéről, az udvar ugyanis már jó előre jelezte, hogy a hercegi utódot és szüleit minden lehetséges eszközzel óvni fogja a fürkész kameráktól.

Vilmos és Katalin valószínűleg a hercegnő szüleinek Londontól 90 kilométerre fekvő birtokára vonul vissza egy időre az újszülöttel.

Nincs hír a hercegnőről és gyermekéről
július. 22. hétfő 20:49

Hétfő estig semmiféle hivatalos hír nem került nyilvánosságra Katalin cambridge-i hercegnőről, Vilmos herceg várandós feleségéről, akit kora reggel szállítottak kórházba.

A Kensington-palota - a házaspár londoni rezidenciája - hétfőn reggel egy rövid közleményben tudtatta, hogy a hercegnő a szülés tervezett helyszínére, az észak-londoni Paddington kerület St. Mary's kórházának Lindo Wing nevű szülészeti magánklinikájára érkezett. A közlemény szerint Katalin akkor a vajúdás korai szakaszában járt.

A Kensington-palota közölte azt is, hogy Katalin orvosai természetes szülésre készülnek.

A Londonban összegyűlt több száz újságíró azonban 12 órával később sem tudott ennél többet, mivel az udvar részéről egész nap egyetlen további szó sem hangzott el.

Ugyanebben a londoni kórházban született 1982. június 21-én Vilmos herceg is, aki 16 órával az után jött a világra, hogy édesanyját, Diana hercegnőt beszállították a szülészeti klinikára.

Amint Katalin gyermeke világra jött, a kórházból küldönc indul a Buckingham-palotába, az első számú londoni rezidenciára a trón majdani várományosának megszületését igazoló hivatalos okmánnyal. 

A sajtó és a lakosság hivatalosan akkor szerezhet tudomást a majdani uralkodó megérkezéséről, amikor - a hagyományoknak megfelelően - az erről szóló írásos hirdetmény megjelenik a Buckingham-palota kapuján belül, egy díszes irattartó állványon, a gyermek nemével, születési időpontjával és súlyával.

Hétfő esti értesülések szerint ha ez legkésőbb éjfélig nem történik meg, akkor e hivatalos bejelentés valószínűleg csak kedd reggel várható.

A királynő a nap folyamán visszatért első számú rezidenciájáról, a London nyugati határában fekvő windsori kastélyból a Buckingham-palotába, de ez nincs közvetlen összefüggésben a hercegi utód érkezésével, mivel az uralkodó rendszerint minden hétfőn visszautazik Londonba egy-két napra hivatalos intézendőinek ellátására.

Károly trónörökös, Vilmos édesapja hitvesével, Kamilla hercegnővel a nap folyamán a Londontól 300 kilométerre északra fekvő Yorkban és környékén tett hivatalos látogatást, és az őt kérdezgető alattvalóknak rendre azt mondogatta, hogy maga sem tud semmit első unokájának születéséről.

London az utóbbi hat év legmelegebb júliusi napját élte át hétfőn: délután 34 fok körüli hőséget mértek árnyékban, de ez sem tántorította el a Buckingham-palotánál összegyűlt turisták ezreit, akik saját szemükkel akarják látni a hercegi gyermek megszületéséről szóló hivatalos értesítés kihelyezését.

(Száz)millió fontos baby
július. 22. hétfő 20:10

A New York Times blogja, a The Ledge egy felmérésre hivatkozva azt írja, hogy a britek júliusban és augusztusban 243 millió fontot terveznek költeni ajándéktárgyakra, egyéb termékekre és partikra, hogy megünnepeljék a Royal Baby születését. Ezzel az újszülött máris lekörözi szüleit: Katalin és Vilmos házasságkötése kapcsán ugyanis a boldog britek "mindössze" 163 millió fornot költöttek szuvenyírekre - igaz, ebben az összesítésben a partikra költött összeg nem szerepel. 

Így várták a kis Vilmost 1982-ben
július. 22. hétfő 18:19

A baloldali kép 1982-ben készült: így várta a tömeg a kis Vilmos herceg születését. A helyszín ugyanaz a most készült jobboldali képen is - a St. Mary kórház -, a tömeg összetétele azonban kissé megváltozott.  

Ő még nem a Royal Baby
július. 22. hétfő 17:41

A királyi babára még várni kell, de ez éppen jó ürügy arra, hogy azok a boldog szülők, akiknek a gyeremeke ma látta meg a napvilágot, világgá kürtöljék a nagy eseményt. A Guardian tudósításában a szerkesztők le is közlik a beküldött képeket. Az alábbi kislány édesapja, Andy Tomas abban reménykedik, hogy Vilmos herceg gyermeke is ugyanazon a napon születik meg, mint a kis - félig angol, félig thai - Cara.  

Így fogják bejelenteni
július. 22. hétfő 15:54

A gyermek születését hagyományos módon fogják bejelenteni, egy közleményt tesznek ki állványon a Buckingham Palota fémkerítése mögé. Az épület előtt egyébként ezrek gyülekeznek már most is, akik nemcsak az őrségváltást kísérik figyelemmel, hanem várják a nagy bejelentést is.

Ezrek a Buckingham-palota előtt

Különleges virág a királynő kertjében
július. 22. hétfő 14:34

A Buckingham-palotát ma már érte egy jó hír, bár lehet, hogy ennek a kertészek jobban örülnek, mint a királyi család tagjai. Történt ugyanis, hogy egy Londonban több mint száz éve nem látott, az orchideafélék családjába tartozó ritka növényfajra bukkantak a palota kertjében. A ritkaságnak számító fehér madársisak (Cephalanthera damasonium) rendes körülmények között csak márgás talajon, erdős területeken fejlődik, ezért a Buckingham-palota hátsó kertjében serénykedő botanikusokat igencsak meglepte, amikor rábukkantak a növényre a brit főváros szívében.

Az orchideát, amely akár fél méter magasra is megnőhet, utoljára 1900-ban látták a London északnyugati részén lévő Harefield közelében. "A felfedezés igen váratlan, de egyszersmind rendkívül izgalmas élmény volt minden érintett számára" - mondta Mark Spencer, a brit Természettudományi Múzeum botanikusa és a Londoni Természettudományi Társaság tagja. Mint hozzátette, meglehetősen szokatlan dolog fehér madársisakot találni a Temzétől északra, nem is beszélve a királynő hátsó kertjéről. Mindez azt bizonyítja, hogy milyen fontos szerepük van a beépített területek zöldövezeteinek, amelyek menedékhelyként szolgálnak a vadvilág számára.

A British Telecom tetejére is kiírják
július. 22. hétfő 14:27

A British Telecom londoni tornyának tetején látható ledtáblán is közzéteszik a Vilmos herceg és Katalin hercegnő gyermekének születéséről szóló hírt - adta hírül a Daily Mirror. A 183 méteres torony tetején található 177 ledtáblán az 529750 ledlámpa segítségével azt is kiírják, fiú vagy lány lett-e a trónörökös- számolt be a hvg.hu.

A British Telecom tornya

Mi lesz a neve, ha fiú?
július. 22. hétfő 13:43

Az Oddschecker.com közlése szerint, amennyiben fiú lesz a gyermek, a legesélyesebb nevek: George éa James.

Éjjel születhet?
július. 22. hétfő 13:14

Az orvosok véleménye szerint a királyi család új tagja éjjel születhet meg, az első szülés alkalmával az átlagos vajúdási idő 12 óra egy anyánál.