Nagyvilág

2011-11-28 12:50:59

„Megölik az összes zsidót” Antiszemita nagygyűlés Kairóban

Antiszemita nagygyűlést tartott Kairóban a Muzulmán Testvériség, az egyiptomi parlamenti választások egyik nagy esélyese. A szervezet egyik vezetője pedig úgy vélekedett, hogy Izrael Egyiptom egyik „legfőbb ellensége”, és a zsidók elleni harcot támogatni kell.

„judaizálása” ellen. A nagygyűlésre apropót adott az is, hogy most került sor az 1947-es ENSZ felosztási terv évfordulójára – a nemzetközi közösség ebben a határozatában hozta létre a modern Izrael államát, de az arabok ezt nem fogadták el, és megsemmisítő háborút indítottak a zsidó állam ellen.


Az iszlamisták „kisajátították a forradalmat”

A Muzulmán Testvériség – amely többek között létrehozta a Hamasz terrorszervezetet is – az elmúlt hetekben komoly kritikákat kapott az egyiptomi katonai vezetést bíráló csoportoktól, mivel távol maradt a több tucat halálos áldozatot követelő Tahrír téri tüntetésektől. „A Muzulmán Testvériség egyre magabiztosabb, és úgy hirdeti magát, mint a nők elleni erőszak ellenzője. Közben azonban szítja a zsidók és Izrael elleni gyűlöletet” – írta az izraeli Arutz Sheva hírportál (AS). A lap hozzátette: annak ellenére, hogy a Muzulmán Testvériség pártját a szabadelvű csoportok nem támogatják, a héten mégis Egyiptom meghatározó politikai erejévé válhat azzal, hogy az egyiptomiak védelmével kampányol. „A Muzulmán Testvériség teljesen vakvágányra terelte a forradalmat. Mindent elkövettek annak érdekében, hogy kisajátítsák a forradalmat” – idézte Vael Navarát, az egyiptomi Demokratikus Front Pártjának tagját az amerikai Pittsburgh Tribune. A lapnak Azza Kamal politikai aktivista hozzátette: „a Muzulmán Testvériség nagyon opportunista. Nem érdekli őket az egyiptomi vér, csak a hatalom”.

„Izrael a legfőbb ellenség”

Dalit Halevy izraeli arabszakértő úgy vélekedett az AS portálnak, hogy a Muzulmán Testvériség már az egyiptomi választások utáni időkre készül. A szakértő szerint az iszlamista szervezet céljai között szerepel, hogy Amerika-ellenes intézkedéseket hoz, valamint támogatni fogja a palesztin szélsőségeseket az Izrael elleni terrorista háborúban. A szakértő emlékeztetett arra, hogy Abdel Rahman al-Bar, a Muzulmán Testvériség egyik vezetője, az Al-Manszúra Egyetem vallási tanszékének a dékánja a közelmúltban közölte Izrael az egyik „legfőbb ellenség”, és mint mondta, a zsidók elleni harcot támogatni kell. A Muzulmán Testvériség céljait a következőképpen definiálta: „harc a cionista-amerikai terv ellen, amely meg akarja osztani az ummát (muszlim közösség).” Hozzátette, hogy „támogatni kell a cionistákkal szembeni ellenállást Palesztinában, és máshol” és „harcolni kell a Nyugat tervei ellen, amely nyugatiasítani szeretné a muszlim világot, hogy így vesse alá uralmának”. A Muzulmán Testvériség pártja szerint a „palesztin probléma” az egyik „legkomolyabb kihívás az egyiptomi nemzetbiztonság számára”, „mivel a cionista állam rasszista, agresszív, tömegpusztító fegyverekkel rendelkezik és számos háborút ’robbantott ki’ a térségben.

Az egyiptomi szélsőséges iszlamistákkal szemben azonban a palesztinok mérsékeltebben nyilatkoztak – az izraeli Chanell 10 hírcsatorna vasárnap beszámolt egy új felmérésről, amely szerint a palesztinai arabok többsége nem támogatja az Izrael-ellenes fegyveres harcot. Az ezerkétszáz megkérdezett palesztin 56 százaléka vélekedett úgy, hogy helytelen lenne az Izrael-ellenes fegyveres felkelés, 41 százalékuk pedig hozzátette, hogy a Gázai-övezetből Izrael déli városaira indított rakétatámadások rossz hatással vannak a Palesztin Hatóságra és a palesztinokra.

atv.hu / Arutz Sheva

További külföldi híreink