Kövessen minket a Facebookon

Nagyvilág

2011-03-02 12:55:50

Fatah: "a Holokauszt egy nagy hazugság”

Nem csak a Hamasz, de a Fatah vezetői is ellenzik az „az ellenség hamis állításainak és hazugságainak” oktatását – a Hamasz szerint az ENSZ terve „kulturális bűntény” lenne. Úgy látszik, ha a Holokausztról van szó, akkor a mérsékelt palesztinok a radikális Hamasszal azonos platformon állnak.

Fatah: "a Holokauszt egy nagy hazugság”

A Hamasz terrorszervezet és a Fatah „megesküdött”, hogy ellehetetlenít minden Holokauszt-oktatási kísérletet az ENSZ UNWRA programja által Ciszjordániában és a gázai övezetben működtetett iskolában. Kedden a két szervezet képviselői kijelentették: a Holokauszt oktatása „provokatív tett”. A Hamasz szerint az ENSZ szándéka javaslata a zsidóság elleni népirtás tantervbe vételére „a palesztinok elleni kihívó magatartás”. A terrorszervezet azzal vádolja az UNWRA-t, hogy olyan politikai irányelvet követ, amely nem a palesztinok érdekeit szolgálja, „sérti a kultúrájukat és értékeiket” valamint „előkészítené az Izraellel való megbékélést”.

 

„Ez egy kísérlet, hogy ránk erőltessék a kultúrájukat, azt akarják, hogy elfogadjuk a meséiket és hazugságaikat, hogy elnyerjék az együttérzésünket” – olvasható a Hamasz kulturális minisztériumának Gázában kiadott állásfoglalásában. A minisztérium figyelmeztette az ENSZ szervezetet: ne tanítson iskoláiban a Holokausztról, az emberi jogok tantárgy részeként, mert ez egy „felháborító beavatkozás a palesztinok belügyeibe, és az UNRWA alapítása óta meglévő szabályozás megsértése”.

A Hamasz által „kulturális bűntényként” megbélyegzett „gyanús cselszövésre” ellenállásra szólította fel a palesztinokat. A terrorszervezet szerint inkább „a megszállás terrorja és a rasszizmus” témakörében kellene tanórákat tartani.

Nem csak a Hamasz foglalt azonban állást a ENSZ oktatási programjával, hanem Zakarija al-Agha, a Fatah gázai vezető személyisége, és a PSZF „menekültügyi osztályának” vezetője is kijelentette, hogy ellenzi a Holokausztról való tanítást palesztin iskolákban.

Szalah al-Vadijeh, a Fatah ciszjordániai képviselője szerint pedig a Holokauszt egy „nagy hazugság”. Szerinte a palesztinok mindeni másnál többet tudnak ellenségeik történelméről és hazugságaikról. Ő is felháborodott, hogy az ENSZ a palesztin iskolás gyerekeknek a Holokausztról szeretne tanítani.

atv.hu / jpost.com

Ajánlom

További külföldi híreink