Kövessen minket a Facebookon

Nagyvilág

2009-01-03 17:45:26

Légicsapások után szárazföldi offenzívára készül Izrael

Szombat hajnalban életét vesztette a Hamász katonai szárnyának egyik legfőbb vezetője.

A szombat hajnali és délelőtti légicsapásokban az izraeli légierő lerombolt egy iskolaépületet a Gázai-övezetben fekvő Beit Lahija településen, és megölte a Hamász radikális palesztin szervezet katonai szárnyának egyik legfőbb vezetőjét.


Eközben a palesztin szélsőségesek szombaton is folytatták rakétatámadásaikat dél-izraeli települések ellen. Az izraeli hadsereg közleménye szerint a szombaton lerombolt iskolaépület "egy kollégium volt, amelyet azonban arra használtak, hogy onnan indítsák a rakétákat Izrael ellen". A kora reggeli támadásban életét vesztette az épület biztonsági őre.

Ugyancsak meghalt egy másik légicsapásban Mohammad al-Dzsammal, a Hamász katonai szárnyának gázavárosi parancsnoka. Izraeli források szerint a 40 éves férfi volt felelős "az összes, Gázavárosból és környékéről indított rakétatámadásért".

A második hetébe lépett izraeli légioffenzíva következtében eddig csaknem 440 ember halt meg, köztük 75 gyerek, és 2300 a sebesültek száma, közölték szombaton gázai palesztin orvosok. Izrael december 27-én indította meg a Gázai-övezet elleni légicsapásokat, válaszul a szüntelen palesztin rakétatámadásokra.

Szárazföldi offenzívára készül Izrael

Izrael még az éjszaka folyamán nagyszabású szárazföldi offenzíva elkezdésére készül a gázai övezetben - írta a szombati The Times első kiadása.


A vezető londoni napilap értesülése szerint az egyheti légi háború után az izraeli hadsereg szárazföldi alakulatai harckocsi-támogatással készülnek benyomulni Gázába, hogy felszámolják az övezetet uraló Hamász palesztin iszlamista szervezet katonai szárnyát.

A The Times szerint az izraeli kormány hatezer tartalékost mozgósított, és háromezer további tartalékos behívását hagyta jóvá.

A lap adatai szerint a gázai övezetben a Hamász 15 ezer fegyverese áll készenlétben. Ezek az alakulatok a hatalomátvétel óta eltelt másfél évet arra használták fel, hogy fejlesszék harci képességeiket, és a milíciát kisebb hadsereggé alakítsák át - áll a The Times írásában.

delmagyar.hu

További külföldi híreink