Kövessen minket a Facebookon

Nagyvilág

2008-08-16 18:55:11

Egyházi átkot mondott a moszkvai pátriárka Ukrajnára

Miközben Grúziában a tankok vívták a csatát, zajlik a hidegháború a szomszédos Ukrajna és Oroszország között. A média propagandahadjárata, a diplomáciai jegyzékváltások, a kölcsönös tömegtüntetések rendezése után a felek immár az ortodox egyházakat is harcba küldték egymás ellen. Erre jó ürügyül szolgált egy mesterségesen kereknek nyilvánított évforduló: 1020 éve vette fel a keresztséget a Kijevi Rusz. A HETEK cikke.

Ukrajnában, ahol két évtizede az ortodoxia még csaknem teljesen egyeduralkodó volt, napjainkban számos egyház működik. Közvetlenül mielőtt az ország 1991-ben függetlenné vált, illetve az azt követő hónapokban hátat fordított az ortodoxiának (pravoszláviának) az abba Sztálin által bekényszerített görög-katolicizmus, amely főként Galíciában és Kárpátalján jelentős. 1992-ben kivált a „moszkvai” egyházból a Kijevi Pátriárkátus Ukrán Ortodox Egyháza, élén Filaret pátriárkával. A moszkvai Pátriárkátus erre két lépésben adott sakkot a „szakadároknak”: 1997-ben egyházi átokkal sújtotta Filaretet, majd – jó szándékát és az ukrán nemzeti érzések tiszteletben tartását demonstrálandó – felállította az autonóm, de nem független Moszkvai Pátriárkátus Ukrán Ortodox Egyházát, amelyet Volodimir metropolita vezet. És van még a Moszkvának már 1917-ben hátat fordított kis létszámú Ukrán Autokefál Ortodox Egyház, élén Mefogyij metropolitával.

Az ortodox belharccal párhuzamosan egyébként nemcsak a görög katolikusok erősödtek meg, hanem számos protestáns felekezet is működni kezdett, illetve terjesztette ki tevékenységét az országban, ahol ma a gyülekezeteknek mintegy a felét már a nem-ortodoxok mondhatják a magukénak.

Mindamellett az ukrán ortodoxián belül változatlanul a „moszkvaiaké” a többség: a hívek 70 százaléka látogatja az ő templomaikat, elsősorban az ország déli és keleti vidékein, ahol a lakosság számottevő része etnikai orosz, vagy orosz ajkú ukrán. Ezt az egyházat a posztszovjet állam legerősebb ellenzéki erejével, a Moszkva-barátnak nevezett Régiók Pártjával és a Krímben állomásozó orosz Földközi-tengeri flottával együtt tartják a Kreml előretolt bástyájának Ukrajnában. A NATO-ba törekvő köröket képviselő Viktor Juscsenko elnök és szövetségeseinek nagy része, mi több, egyik elődje, Leonyid Kravcsuk is viszont az egész ukrán lakosságot felölelő nemzeti egyházban gondolkodik és szeretné egyesíteni a három ukrán ortodox egyházat.

A keleti szlávok „Szent Istvánjának”, Vlagyimir kijevi nagyfejedelemnek az ukáza nyomán 1020 esztendővel ezelőtt mártóztak alattvalói a Dnyeper hullámaiba a keresztséget felveendő. Ebből az alkalomból az ukrán politikai vezetés, amely hovatovább már csak a „Kijevit” emlegeti a „Rusz” nélkül, július végén nagyszabású ünnepségeket rendezett. Díszvendégnek I. Bartholómiosz konstantinápolyi ökumenikus (egyetemes) pátriárkát hívták meg, aki ugyan a sajátján kívül egyetlen önálló (autokefál) ortodox egyháznak sem elöljárója, mindamellett az ortodox egyházfők között primus inter pares-nek (első az egyenlők között) számít. Azt várták tőle, hogy nyíltan kiálljon a három ukrán ortodox egyház egyesítése mellett, annál is inkább, minthogy a konstantinápolyi pátriárkátus meglehetősen feszült viszonyban van a moszkvaival. (A többi között a budapesti Mária elszenderedése ortodox templom tulajdonjoga és a gyülekezet hovatartozása is éles vitatéma közöttük.) Juscsenkóék még azt a lehetőséget is felvetették, hogy az így létrejövő egységes ukrán ortodox egyház tartozzék a konstantinápolyi pátriárkátus fennhatósága alá.

Bartholómiosz azonban, bár kétségtelenül rokonszenvez az ukrán törekvésekkel, kezdettől fogva óvatos volt. Kijevi útja előtt mind Filaret pátriárkát, mind Mefogyij metropolitát meghívta konzultációra Isztambulba. Nyilvánvalóan elutazott a kijevi ünnepségekre a saját egyházát az évfordulón főszereplőnek tekintő II. Alekszij, Moszkva és egész Oroszország pátriárkája. Annál óvatosabbaknak bizonyultak az orosz-ukrán vitából kimaradni kívánó más autokefál ortodox egyházak vezetői is, akiknek döntő többsége valamilyen ürüggyel elutasította a meghívást, vagy csak a helyettesét küldte el. Így tett például II. Ilia grúz pátriárka (aki az orosz-grúz konfliktus középpontjában álló Abházia és Dél-Oszétia miatt ódzkodik a már-már államegyház szerepét betöltő moszkvai pátriárkátussal ápolandó szorosabb kapcsolatoktól), nem is szólva Theodore alexandriai pátriárkáról, aki éppen arra való hivatkozással mentette ki magát, hogy grúziai látogatásra utazik.

I. Bartholómioszt, akinek az arcképeivel díszítették az ukrán fővárost, maga Juscsenko elnök üdvözölte csókkal a kijevi repülőtéren. II. Alekszijjel az ukrán államfő csak később találkozott és csupán kezet fogott vele. A konstantinápolyi pátriárka Kijevben Jézus Krisztus szavait idézte félreérthetetlen kontextusban: „Ők is egyek legyenek” (János 17, 21), de külön megbeszélést tartott moszkvai kollégájával. Ezt a találkozót később orosz részről baráti hangulatúnak jellemezték, s közölték: az egyházfők egyetértettek abban, hogy ellentéteiket párbeszéd útján igyekeznek kiküszöbölni. Sokatmondó volt, hogy a két pátriárka egy alkalommal még közös misét is koncelebrált a kijevi Vlagyimir (Volodimir)-dombon, a nagyfejedelem emlékművénél.

Az ukrán vezetők – a politikai okokból kétfelé kacsintgató Julija Timosenko miniszterelnök kivételével – valósággal dédelgették a konstantinápolyi pátriárkát, aki mindamellett a döntő szót azért nem mondta ki az egyházegyesítés szükségességéről. Pedig ebben az irányban igyekezett befolyásolni őt a török kormány is (amely állami tisztségviselőjének tartja), nem is szólva a párharcba ugyancsak beavatkozni próbáló Egyesült Államok nagykövetéről, akivel az egyházfő szintén találkozott Kijevben. Egyszóval a politikai és az egyházi diplomácia magas szinteken is keveredett.

II. Alekszijt egyházának és az ukrán politikai ellenzéknek a hívei fogadták Kijevben kitüntető lelkesedéssel. Amikor felkereste a Pecserszkaja Főkolostort, az odavezető út mentén felsorakozott emberek ilyen jelszavakat skandáltak: „Alekszij a mi pátriárkánk!”, „Oroszország, Ukrajna, Belarusz – Ez a Szentséges Rusz!” Az évforduló alkalmából Kijev főterén, a „narancsos” forradalom fő színhelyén, a Majdánon rendezett rock-koncertre(!) százezren jöttek el meghallgatni Jurij Sevcsukot, a népszerű dalénekest és Kirill szmolenszki és kalinyingrádi metropolitát, a moszkvai pátriárkátus egyházi külkapcsolati osztályának vezetőjét. Maga a pátriárka egyébként szemmel láthatóan gyenge egészségi állapotban volt: egyik kijevi beszédét úgy olvasta fel papírról, mint hajdan a leépülőben lévő Brezsnyev.

Az orosz és az ukrán televízió közben féktelen propagandát fejtett ki a másik ország ellen, a fogadások és fogadtatások miatt néhány diplomáciai jegyzéket is átadtak. Az orosz-ukrán egyházi csatározás – akárcsak a két állam vitája – a keleti szlávság keresztény hitre térésének 1020. évfordulója után is folytatódik. Sőt, félő, hogy még tovább éleződik.

Kulcsár István

Ajánlom

További külföldi híreink