Gazdaság

2017-03-17 06:10:00

Taroltak idén a budapesti fürdők

Több mint négymillió vendég kereste fel a Budapest Gyógyfürdő és Hévizei (BGYH) Zrt. által üzemeltetett fürdőket és strandokat 2016-ban, ami 11,5 milliárd forintot meghaladó rekordforgalmat eredményezett - írta pénteki számában a Világgazdaság.

Taroltak idén a budapesti fürdők

A BGYH Zrt. a napilappal közölte: a látogatószám három, a bevétel tizennégy százalékkal nőtt 2015-höz képest. A BGYH szerint ez az állandó fürdőknek köszönhető. A hűvös, esős nyár ugyanis nem kedvezett a strandoknak, azok csak az előző évi forgalom 50-60 százalékát hozták.

Ezt kompenzálták viszont a történelmi fürdők. Ezek közül is kiemelkedett a Széchenyi gyógyfürdő, amelynek 1,5 millió vendége volt tavaly. A Gellért fürdő csaknem 600 ezres látogatószámával tíz százalékos növekedést ért el. A Paskálba pedig kétszer annyian látogattak el, mint 2015-ben: összesen 170 ezren keresték fel a fürdőt. Emellett jelentős látogatószám-növekedést ért el a Dandár és a Király fürdő is - írta a Világgazdaság.

atv.hu / MTI

További gazdasági híreink