Kövessen minket a Facebookon

Gazdaság

2013-05-03 11:20:59

Kilenc új ember a 100 leggazdagabb magyar listáján

Kilenc új szereplő tűnt fel a 100 leggazdagabb magyar listáján, azonban igazi nagy változás nem látható a múlt évhez viszonyítva - derül ki a Napi Gazdaság pénteken megjelenő 2013-as kiadványából.

Kilenc új ember a 100 leggazdagabb magyar listáján

Az egyik új belépő a médiapiacon érdekelt Rákosi Tamás, aki 75 milliárdos becsült vagyonával azonnal a lista 9. helyén debütált. A többi nyolc "újonc" a lista második felében foglal helyet. Rákosi Tamás, az RTL Klub tv-csatorna egyik létrehozója tavaly értékesítette részesedését a csatornában, s az ezért kapott összeg önmagában is megalapozta az első százba kerülését.

   

Csányi Sándor

A lista élén továbbra is Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója áll, és vagyona változatlanul 135 milliárd forint. A második a vegyiparban érdekelt Bige László, és a harmadik helyen álló Gattyán György, a pornográf tartalmakat is szolgáltató Docler cég tulajdonosa egyaránt 20-20 milliárd forinttal gyarapította vagyonát 2012-ben. Így a tavalyi második Várszegi Gábor (Fotex) az idén negyedik, a korábban listavezető és tavaly negyedik Demján Sándor (TriGranit) ötödik lett, úgy, hogy mindkettőjük vagyona 15 milliárd forinttal csökkent.

   

Várszegi Gábor (fotó: sport365.hu)

A listán szereplők közül a legnagyobb veszteséget tavaly az informatikai cégtulajdonos Anka Márton szenvedte el, akinek korábbi 90 milliárdos vagyona felére, 45 milliárd forintra "zsugorodott".

   

Orbán Viktor és Demján Sándor

A 2013-as listába kerüléshez 5 milliárdos "belépési minimumot" kellett elérni, akárcsak tavaly. A 2002-ben megjelent első listán ez az összeg még 2,3 milliárd forint volt.

atv.hu / MTI / Napi Gazdaság

Ajánlom

További gazdasági híreink