Kövessen minket a Facebookon

Gazdaság

2011-04-20 18:41:36

Varga: diplomásoknak is lesz közmunka + videó

Nem az államháztartási hiány csökkentésére, hanem elsősorban a gazdasági növekedés beindítására, munkahelyteremtésre és az államadósság csökkentésére összpontosít a Széll Kálmán-tervre épülő konvergenciaprogram – mondta Varga Mihály, aki szerint ezért a programot nem lehet megszorításként értékelni.

Varga: diplomásoknak is lesz közmunka + videó

Ugyanakkor – tette hozzá a Miniszterelnökséget vezető államtitkár –, ha a következő egy évben szeretnénk megújítani a gazdaságot, és azt mondjuk, hogy ebben mindenkinek részt kell vállalnia, akkor ez sajnos azzal jár, hogy bizonyos területeken limitálni kell az állami kiadásokat.

Varga szerint persze a hiánycél betartása is fontos, de most mindent a munkahelyteremtésnek kell alárendelni, mert az így keletkező plusz forrásokból lehet majd államadósságot csökkenteni. A volt pénzügyminiszter rámutatott, hogy ma már 12 százalék körüli a munkanélküliségi arány, ez hozzávetőlegesen 650-800 ezer embert jelent. Az államadósság csökkentése pedig azért került be a programba, mert ez az ország sebezhetőségét csökkentené, így könnyebben tudnánk hitelt felvenni, kevesebb lenne a kamatteher, vagyis több pénz maradna például munkahelyteremtésre.

Mindezt persze úgy kell megvalósítani, hogy közben a nemzetközi elvárásoknak is megfeleljünk, ugyanis azt sajnos tudomásul kell venni, hogy egy ekkora adóssághalmazzal csak úgy lehet együtt élni, ha azt kívülről finanszírozzák – mondta az egykori pénzügyminiszter.

Az államtitkár azt is elmondta, hogy a munkanélküli segély időtartamának 9-ről 3 hónapra való csökkentésével az elhelyezkedési időszakot szeretnék felgyorsítani. Varga elismerte, hogy az Út a munkához programmal az előző kormány is tett ebben az ügyben lépéseket, ám akkor egy teljesen szervezetlen közmunkaprogram jött létre, ráadásul pénz sem volt a rendszerben. Most ezen szeretnének változtatni, ezért csak három hónapig lesz segély, utána pedig jön a közmunka, amelyben a diplomásnak és a szakképzetlen munkásnak is próbálnak majd munkalehetőségeket keresni.

Ami a gyógyszerkasszát érintő intézkedéseket illeti, az államtitkár azt mondta, az egyharmados kiadáscsökkentést úgy szeretnék megoldani, hogy az úgynevezett generikus gyógyszerekhez az emberek sokkal olcsóbban juthassanak hozzá. Másfelől az új támogatási rendszer a mostanihoz képest a hatóanyagra fog koncentrálni, vagyis az állam ezentúl nem magát a gyógyszert, hanem a hatóanyagot fogja támogatni.

A rendvédelmisek kedvezményes nyugdíjának elvételéről szólva Varga azt mondta, ezzel egy olyan igazságtalanságot orvosolnak, ami hosszú távon nem tartható, ráadásul pénzébe is kerül az embereknek. Varga szerint senki nem várja el az 50 év felettiektől, hogy ugyanazt a munkát végezzék, mint a 20-30 évesek, de mint mondta, meg kell találni a rendszerben azt a lehetőséget, ahol ezeknek az embereknek is munkát lehet adni, például egy íróasztalnál. A rendvédelmisek nyugdíjba menetele Varga szerint veszteség az ország számára, ezért fontos, hogy ők is a nyugdíjkorhatárig dolgozzanak. Amerikában is van őszhajú rendőr – jegyezte meg, hozzátéve, hogy ha Amerika és Európa egyes országai is megoldották a kérdést, akkor Magyarország miért ne tudná megoldani.

Ami pedig az euro bevezetését illeti, a közgazdász szerint most mindenek előtt az ország gazdaságát kell talpra állítani és csak az után, valamikor az évtized második felében lehet az euróövezethez való csatlakozásunk konkrét időpontjáról beszélni.

További gazdasági híreink