Kövessen minket a Facebookon

Egyéb

2012-12-04 17:05:43

RMDSZ: Fordulópont az erdélyi magyarság életében a vasárnapi választás

Fordulópont az erdélyi magyarság életében a vasárnapi romániai parlamenti választás - jelentette ki Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke.

Az RMDSZ keddi közlése szerint a politikus Szászmedgyesen, választókkal találkozva jelentette ki ezt. A találkozó része volt egy erdélyi körútnak, amelyet az RMDSZ a választási kampány alkalmából szervez.

   

Kelemen Hunor szerint a romániai magyaroknak azt kell eldönteniük, hogy továbbra is azon az úton maradnak, amelyen immár huszonkét éve haladnak, vagy letérnek erről. Mint mondta, vasárnap az a tét, hogy a következő évtizedben továbbra is a magyarok döntenek-e sorsuk alakulásáról, vagy mások hoznak döntéseket róluk a fejük fölött.

   

Emlékeztetett, hogy 1989 előtt, a kommunizmus idején, a Romániában élő magyarok nem alkottak közösséget. Ugyanakkor mára a romániai magyarság önazonosságához ragaszkodó, összefogó és erős közösséggé vált, amely kezébe vette sorsa irányítását.

   

"A hosszú út során előre vittük a magyarság ügyét, ezt senki nem vitathatja el tőlünk" - tette hozzá Kelemen Hunor, aki szerint az eredmények mellett voltak kudarcok, és követtek el hibákat is, de ezeket próbálják a legjobb tudásuk szerint kijavítani.

   

Rámutatott: minden egyes szavazat, amelyet az RMDSZ-re adnak le, azt jelenti, hogy szövetség meghaladhatja az ötszázalékos parlamenti küszöböt, a romániai magyarság erős parlamenti képviselettel rendelkezhet - hangoztatta az RMDSZ elnöke.

Ajánlom

További híreink