Kövessen minket a Facebookon

Egyéb

2012-07-12 15:57:28

Heller: egy Budai Gyula nem tudja megsérteni a becsületemet

Ha politikailag támadnak meg, az rendben van, mert ellenfele vagyok a kormánynak, de nekem a polgári tisztességemet vonták kétségbe – ezt Heller Ágnes mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.

Heller: egy Budai Gyula nem tudja megsérteni a becsületemet

Hírek, fotók, videók! Kattintson, lájkoljon minket és ossza meg a véleményét az atv.hu Facebook-oldalán is! Az atv.hu heti kérdésére pedig szavazzon a nyitólapon!

A filozófus kijelentette: soha életében egy fillért sem vett fel munka nélkül, Budai Gyula feljelentése pedig gyakorlatilag azt állította, hogy fél milliárdot „kutatott el”.

Minden szakmában vannak gyűlölködő emberek, de hogy ebből bűnügyet csináltak, az tűrhetetlen – tette hozzá. Heller Ágnes azt mondja, végig biztos volt magában, hiszen nem történt bűncselekmény, tudta, hogy előbb-utóbb megszűntetik az eljárást ellene.

A filozófus azt mondja: a becsületét nem sértették meg, hiszen azt csak a barátai tudják megtenni, egy Budai Gyula nem. A becsületemen nem esett folt, bár sokan úgy néznek rám, mint egy tolvajra, de én tudom, ki vagyok – jelentette ki. Heller Ágnes azt még nem tudja, pert indít-e az elszámoltatási kormánybiztos ellen.

További híreink