Kövessen minket a Facebookon

Egyéb

2012-05-24 15:16:00

Bölcskeiék nem vették észre a koszorúzó gárdistákat? Vizsgálat a Református Kollégiumban

A Horthy-emléktábla szombati újraavatása és az azon való gárdista jelenlét arra ösztökélte szerkesztőségünket, hogy az ügyet figyelemmel kísérjük. Úgy tudni: a Tiszántúli Református Egyházkerület vizsgálatot indít annak kiderítésére, hogy miképp kerülhetett oda és koszorúzhatott a Magyar Gárdának, illetve a Jobbik másik szövetségesének, a Nemzeti Őrseregnek egy-egy egyenruhás tagja.

Bölcskeiék nem vették észre a koszorúzó gárdistákat? Vizsgálat a Református Kollégiumban

Mint ahogy arról szombaton beszámoltunk, a debreceni Református Kollégiumban újraavatták Horthy Miklós emléktábláját. Szerdán – videóval kiegészítve – azt is megírtuk, hogy az avatáson tiszteletét tette a jogerősen föloszlatott Magyar Gárda és a másik újnyilas szabadcsapat, a Nemzeti Őrsereg több egyenruhás tagja. Az audiatur et altera pars elve alapján szerettük volna az ügyben Bölcskei Gusztáv református püspököt, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnökét is megszólaltatni. A Püspöki Hivatal sajtóosztályán azt közölték, hogy Bölcskei egész héten zsinati üléseken vesz részt, így nem tud interjút adni. A zsinattól azt a választ kaptuk, hogy már megkezdődött az ülés, de megpróbálják rendelkezésünkre bocsátani.

Szerda késő este levelet kaptunk a Magyarországi Református Egyház Kommunikációs Szolgálatától. Ebben egyebek mellett a következő áll:

„Az ATV televízió honlapján közzétett videó manipulatív módon összemossa a hivatalos kollégiumi megemlékezést és a megemlékezés melletti demonstrációt. A felvételen látható gárdistáknak nem volt meghívójuk a rendezvényre. Határozottan visszautasítjuk, hogy a Debreceni Református Kollégium Baráti Köre együtt tisztelgett volna a gárdával Horthy előtt. A Kollégium szellemisége és az intézmény szabályai szigorúan tiltják bármilyen politikai szervezet számára az intézményben történő demonstrációt. A Kollégium falain belül történt esetleges politikai illegális megemlékezés ugyanakkor aggályokat vetett fel, ezért a Tiszántúli Református Egyházkerület vizsgálatot rendelt el az ügyben.”

A dolog azonban több sebből vérzik. Az általunk közzétett videón világosan látható, hogy hárman koszorúznak. A bal szélső koszorúzó a Nemzeti Őrsereg, a középső a Magyar Gárda egyenruháját viseli. A videón teljesen egyértelmű, hogy senki által nem zavartatva koszorúznak, tehát, ha nem is lettek meghívva, de jelenlétük a rendezvény szervezői számára minimum nem volt zavaró.

De ez még nem minden.

Helyszíni tudósítónk és operatőrünk szerint az emléktábla-avatás előtt, az épületen belül elhangzott egy negyvenhét perces előadás, amelyen a gárdista és az őrsereg egyenruhás illető végig jelen volt, azonban a jelenlétük nem volt zavaró, hiszen meg sem kísérelték kitessékelni vagy legalább átöltöztetni őket. Akkor sem szólt senki sem rájuk, amikor bekiabáltak a Szózatba.

Tudósítónk és operatőrünk arról is beszámolt, hogy az újnyilasok jelenlétét a szervezők nem egyszerűen eltűrték, de haverkodtak is velük, telefonszámot cseréltek.

Szerkesztőségünknek sikerült telefonon elérnie a szerda esti levelet jegyző Pásztory Ádámot, a Magyarországi Református Egyház Kommunikációs Szolgálatának munkatársát, aki szóban nem kívánt nyilatkozni. „Most nem vagyok rá följogosítva” – fogalmazott. Azt megerősítette, amit eddig is észrevettünk, hogy Bölcskei püspök a zsinati elfoglaltságok miatt most nem tud nyilatkozni. Pásztory fölhívta a figyelmet egy idevonatkozó, részben általa jegyzett publicisztikára, továbbá arra kérte szerkesztőségünket, hogy kérdéseinket írásban tegyük föl. Ennek eleget téve a következő kérdésekkel fordultunk hozzá:

„- Mikor rendelték el a levelében Ön által említett vizsgálatot? Ha most, miért csak most? Ha napokkal ezelőtt, miért nem számoltak be arról már korábban?
- Hogy lehettek bent a gárdisták a negyvenhét perces előadás alatt?
- Jól értjük-e: önöktől távol áll a politikai megemlékezés? Ha igen: a Horthyra való megemlékezés nem politikai-e, tekintettel arra, az emlékezés alanya közel negyedszázadon át volt Magyarország kormányzója?”

Sikerült viszont megszólaltatnunk egy, a Magyarországi Református Egyház belső életére közelről rálátó forrást, aki szerint „már a rendezvényen problémaként merült föl, hogy oda beáramlottak ezek az emberek”. Kérésünkre, hogy a rendezvény szervezői közül valaki valamit ezek szerint elszúrt-e, forrásunk úgy reagált: „ha egy iskolába, egy kollégiumba bejutnak ilyen emberek, akkor azt gondolom, ott valami hiba történt”. Hozzátette: az ügyet a Tiszántúli Református Egyházkerület fogja kivizsgálni. „Nyilvánvaló, hogy k…a nagy bénázás lehetett Debrecenben” – árnyalta a képet.

Cikkünket frissítjük, ha írásbeli kérdéseinkre választ kapunk.

atv.hu, Szegő Péter

Ajánlom

További híreink