Egyéb

2012-03-31 21:13:00

Szalma Botond: Schmittnek nyugdíjba kellett volna mennie

A KDNP budapesti elnöke az elnök helyében már unokáival játszana.

Szalma Botond: Schmittnek nyugdíjba kellett volna mennie

A botrány után Schmitt Pálnak nyugdíjba kellett volna vonulnia, és az unokáival foglalkoznia - ezt Szalma Botond mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. A KDNP budapesti elnöke elmondta: ha én lennék az államfő, ma már nem lennék köztársasági elnök. A politikus szerint Schmitt Pálnak el kell számolnia a lelkiismeretével, a KDNP-nek pedig az a feladata, hogy megfordítsa azt az irányt, amelyben az ország halad, mert az tarthatatlan.

Szalma Botond szerint ebben van felelőssége a kormánypártoknak is, hiszen nem mindig a megfelelő embereket ültették az önkormányzati vagy más székekbe. Nem mindenben készültünk fel jól a kormányzásra – tette hozzá. A KDNP fővárosi elnöke kijelentette: nem politikai és gazdasági, hanem morális válság van az országban, a legfontosabb feladat pedig az, hogy betemessük az árkokat és magasra tegyük az erkölcsi mércét.

További híreink