Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2021-11-14 06:38:00

Nagyot drágulhat a taxizás

Pécsen és Debrecenben is tarifaemelésre készülnek a taxisok. A folyamatosan emelkedő üzemanyagárak mellett a budapesti taxisok sem tudják tovább tartani a hatóságilag megszabott tarifákat, de a szabályozáson csak a főváros változtathat. A felek a héten ültek le tárgyalni, megoldás a közeljövőben várható. A vidéki taxitársaságoknak nincs hatóságilag meghatározott tarifájuk, ott a taxitársaságok vezetői dönthetnek. Az ATV Híradójának riportja.

Az üzemanyag ára folyamatosan növekszik, a taxisofőrök pedig már több hete indokoltnak látják a tarifa megemelését. Egy Híradónknak nyilatkozó pécsi taxisofőr azt mondta, nem csak a benzin vagy a gázolaj drágulása áll annak hátterében, hogy emelni szeretnék a viteldíjakat.

„Nemcsak az üzemanyag, a kötelező biztosítás, az autóalkatrészek, szervizek mind felemelkedtek 20-30 százalékkal, úgyhogy sajnos követnünk kell nekünk is ezt a tendert, egyelőre nem tudjuk, hogy mennyit, de szükség lesz az emelésre” – fejtette ki.

A jelenlegi helyzetet Debrecenben is nehéz fenntartani.

„Mi is elgondolkoztunk rajta, hogy az elkövetkezendő egy, két, három héten belül tarifát emelünk, mert most már nem tudjuk kigazdálkodni a költségeket, amiből fenn tudjuk a taxiszolgáltatást tartani” – mondta egy debreceni sofőr.

Nem csak vidéken, hanem Budapesten is nehéz helyzetben vannak a taxisok.
Az utóbbi napokban további áremelkedés történt. A benzin literenkénti átlagára jelenleg 506, a dízelé pedig 517 forint. A Taxis Szövetség elnöke, Metál Zoltán szerint nehéz a költségeket csökkenteni, mivel az új járművek vagy az alkatrészek beszerzése nem a Fővárosi Önkormányzat kompetenciája, a hatóságilag rögzített árképzés azonban igen. Ebben a héten egyeztettek a felek.

„A város azt kérte tőlünk, hogy egy szakmai bizottságot hozzunk létre, hogy előkészítsék ezeket a javaslatokat, és utána pedig valamilyen módon a következő hetekben valamilyen megoldást találjunk arra a problémára, hogy a költségeinkkel párhuzamosan valamilyen szinten a bevételeink is növekedjenek”

 – közölte az elnök.

Metál emlékeztetett: utoljára pedig 2018-ban volt áremelkedés, akkor 12 százalékkal nőtt a tarifa. Akkor Tarlós István főpolgármester azt mondta: az emelés öt év után nem volt túlzó, és a díjemelés nem a főváros érdeke volt. Megjegyezte azt is: arra gondoltak, hogy ha az utazóközönség túl drágának találja a szolgáltatást, akkor majd sokkal kevesebben veszik igénybe, ez pedig a taxisok kockázata.

Metál Zoltán hangsúlyozta, hogy a legutóbbi emelés óta annyira megváltoztak a költségek, hogy haladéktalanul kompenzációra van szükség.

Levélben kerestük az Önkormányzatot, a taxisokkal folytatódó egyeztetés további részleteit szerettük volna megtudni, ám adásunkig nem kaptunk választ.

atv.hu

Ajánlom

További belföldi híreink