Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2021-10-21 12:00:00

Kunetz: Bárki bármit mond, az egészségügyi ellátás tavaly beleállt a földbe, és azóta sem tért magához

Az egészségügyi szakértő szerint a járványhelyzet és az új egészségügyi jogviszony miatt annyira leamortizálódott a rendszer, hogy erre már nem szabadna ráengedni a harmadik hullám során tapasztalt terhelést. Kunetz azt mondta: már régen maszkot kellene hordanunk. De arra is felhívta a figyelmet, hogy nő a későn diagnosztizált tumoros beteg száma.

Daganatos betegek

A járványhelyzet miatt 15-20 százalékkal csökkent a felismert daganatos betegségek száma Magyarországon. Kunetz Zsombor, egészségügyi szakértő az ATV Egyenes Beszéd című műsorában elmondta: a nyáron végzett egy kisebb felmérést egy zárt háziorvosi csoportban, és a nagyjából 100 nyilatkozó orvos 80-85 százaléka arról számolt be, hogy nőtt azoknak a tumoros betegnek a száma, akik már későn jelentkeztek náluk.

A szakértő szerint ez azért is van, mert bár évről évre egyre több a daganatos beteg, az állam tavaly sokkal kevesebbet költött a daganatos betegek ellátására, ráadásul – tette hozzá Kunetz – „bárki bármit mond, az egészségügyi ellátás tavaly november-decemberben beleállt a földbe, és azóta sem tért magához”.

Arról, hogy hogyan lehetne hatékonyabban és időben kiszűrni a daganatos betegeket, Kunetz azt mondta: az állam felelőssége lenne kidolgozni egy szűrőprojektet, ami korosztályra lebontva megmondja az embereknek, hogy az adott korban milyen szűrővizsgálatokon kell megjelennie. Aki pedig követi ezt az előírást, annak jóvá lehetne írni tb-befizetést – tette hozzá, és megjegyezte, hogy Németországban az egészségbiztosító pluszpontokat ad, ha az ember összeköti az okoseszközét a rendszerükkel, és bizony megfelelő mennyiségű testmozgást végez hetente-havonta.

Koronavírus

Kunetz Zsombor szerint a kormány a nyáron úgy viselkedett, mintha az azt megelőző fél-egy évben nem történt volna semmi, holott már régen tart ott a negyedik hullám, hogy maszkot kellene hordanunk. Az egészségügyi szakértő lépcsőzetes járványkezelést vezetett volna be, melynek első szintje a zsúfolt, zárt terekben és tömegközlekedési eszközökön való maszkviselés lenne, de elmondása szerint ezen már túl vagyunk. „Most már a második lépcsőnél tartunk: ugyanez csak FFP2-es maszkkal” – magyarázta. A szakértő innentől kezdve pedig kettéválasztaná az oltottakat és az oltatlanokat, ugyanis elmondása szerint a beoltottak számára elegendő lenne a maszkviselés is.

Az egészségügyi rendszer teherbírásáról pedig azt mondta: az új egészségügyi jogviszony csak még egy lapáttal rátett az amúgy is „földbe állt” egészségügyi rendszerre, erre pedig már nem szabadna ráengedni a harmadik hullám során tapasztalt terhelést.

Sok rákos beteg eltűnt a rendszerből?

 

atv.hu​

Ajánlom

További belföldi híreink