Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2021-10-20 13:31:00

Jobbik: a magyar nyugdíjasok megalázó helyzetben élik mindennapjaikat

A párt közleményben emlékeztet, hogy ha tovább emeli az Orbán-kormány a nyugdíjkorhatárt, akkor az lassan eléri a várható élettartamot.

A Jobbik szerint viszont nem úgy kellene megoldani a helyzet, ahogy azt az Orbán-kormány teszi, vagyis hogy addig emelik a nyugdíjkorhatárt, amíg minél kevesebben vehetik igénybe a nyugdíjat. Így ugyanis alig lesz alacsonyabb a nyugdíjkorhatár az ezeknél a korosztályoknál várható élettartamnál, vagyis nagy eséllyel keveseknek kell majd csak nyugdíjat fizetni. Emlékeztetnek arra is, jelenleg évente körülbelül nyolcezer 60-64 év közötti férfi hal meg, ez azt jelenti, hogy ötből három férfi nem éri meg a 65 éves kort. Szerintük, Orbánék gyakorlatilag elérték, hogy a magyar emberek egy jelentős részének esélye sincs a nyugdíjaskor megélésére, a családjukkal, unokáikkal töltött nyugdíjas évekre, hiszen szó szerint a halálukig dolgoznak.

A néppárti Jobbik továbbra is kiáll a 40 ledolgozott év utáni, nőknek és férfiaknak egyaránt megajánlott kedvezményes nyugdíj lehetősége mellett. Azt hangsúlyozzák, Magyarországon a népegészségügyi helyzet kritikus szinten van, a várható élettartam még mindig több mint öt évvel alacsonyabb az uniós átlagnál. Szerintük ezen semmit sem javított Orbánék tízéves, kormányzásnak nevezett szervezett „közpénzlopása”.

Ideje lenne végre komolyan venni a népegészségügy fejlesztését! – jelentik ki. Az is nyilvánvaló szerintük, hogy a magyar nyugdíjasok megalázó helyzetben élik mindennapjaikat, az életminőségükről sokat elárul, hogy 2019-ben 135 ezer forint körül volt az átlag havi nyugdíj, ráadásul óriásiak a szakadékok a luxusnyugdíjak és a kisnyugdíjak között, ezt pedig csökkenteni kell a néppárti Jobbik által szorgalmazott differenciált nyugdíjemeléssel.

atv.hu

 

 

Ajánlom

További belföldi híreink