Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2021-10-19 06:58:00

Ha a Békemenet civil, akkor Hadházy Ákos a pápa - véli a politikus

Elbocsátották a Fidesz Tolna megyei szervezete számára állami cég telefonszámán toborzó kormánytisztviselőt, akit Hadházy Ákos szúrt ki.

Október 23-án tartják a Békemenetet Budapesten, amelyről a szervezők, a Civil Összefogás Fórum elmondta, hogy magánszemélyek jelentős anyagi támogatásával jöhet létre a rendezvény – írja az Index

A tolnai Fidesz-szervezetnél egy telefonon lehetett jelentkezni az eseményre, viszont ez egy állami cég, a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató (NISZ) Zrt. telefonszáma, ezt Hadházy Ákos fedezte fel.

A Belügyminisztérium szerve a NISZ, feladata a kormányzati kommunikációs szolgáltatások biztosítása, állításuk szerint semmi közük sincs a Békemenet szervezéséhez.

„Fel is hívtam a számot és egy fideszes aktivistát találtam rajta” – nyilatkozta Hadházy.

A Belügyminisztérium közlése szerint egy kormánytisztviselővel beszélt a képviselő, aki nem a NISZ alkalmazottja, szolgálati viszonya pedig október 18. napján szűntették meg.

Hadházi Ákos úgy gondolja, ez bizonyítja, hogy állami alkalmazottak pártutasításokat hajtanak végre.

„Ez a Békemenet nevű szerveződés nagyjából úgy civil, ahogy én a pápa vagyok, de ezzel a lebukással, legalább azt láttuk és arra kaptunk bizonyítékot, hogy állami alkalmazottak szervezik ezt a rendezvényt” – mondta.

atv.hu

Ajánlom

További belföldi híreink