Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2021-10-17 17:20:00

Szijjártó hungarofóbiával vádolja a holland miniszterelnököt

„Mark Rutte nagyon komoly hungarofóbiában szenved. Ez a korábbi kijelentéseit figyelembe véve teljesen egyértelmű” – mondta a külgazdasági és külügyminiszter az Al Jazeeranak, amely Magyarország az Európai Unió kapcsolatáról kérdezte a politikust.

Az Al Jazeera felvetette, hogy több nézeteltérés is volt az utóbbi időben Brüsszel és Budapest között, Orbán Viktor konzervatív-keresztény politikáját pedig inkább homofóbnak, idegengyűlölőnek és antidemokratikusnak látják az unión belül - írja szemléjében a 24.hu.

Mark Rutte holland miniszterelnököt is példának hozta fel a csatorna, aki szerint nincs már helye Magyarországnak az EU-ban, valamint Ursula von der Leyent is, az Európai Bizottság elnökét, aki szégyenteljesnek hívta a magyar LMBTQ-jogokkal kapcsolatos törvényt.

A portál szerint Szijjártó keményen visszaszólt az uniós politikusoknak.

„Először a saját ügyeivel kellene foglalkoznia Hollandiában. Hosszú hónapokig sikertelennek bizonyult a kormányalakításban. Tehát először a saját dolgával foglalkozzon odahaza, és utána más országok ügyeivel” – üzent a holland miniszterelnöknek.

Ursula von der Leyen szavaira pedig így reagált:

„Az Európai Bíróság most fogja megvizsgálni ezt a törvényt, mert az Európai Bizottság ott eljárást indított ellenünk. És tudja, egy olyan eljárás eredményének a bejelentése, ami még el sem kezdődött, bennünket a régi kommunista diktatúrára emlékeztet. Úgyhogy szerintem az szégyenteljes, ahogyan az Elnök asszony ebben a kérdésben viselkedett.”

atv.hu

Ajánlom

További belföldi híreink