Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2021-10-14 10:17:00

Hann Endre: Bármikor elküldheti a koalíció Márki-Zayt, kénytelen lesz együttműködni

Nagy Attila Tibor szerint megbízhatatlan politikus a Mindenki Magyarország Mozgalom jelöltje.

Az ATV Egyenes Beszéd című műsorában beszélt a Medián ügyvezető igazgatója és a politikai elemző az előválasztásról és a miniszterelnök-jelölti vitáról.

Hann elmondása szerint ők sem készítenek kutatásokat az előválasztási időszakában, ahogy Pulai András sem, viszont az biztosan látszik, hogy a sok fiatal részvétele a második fordulóban, inkább Márki-Zay Péter malmára hajtja a vizet – írja a mandiner.hu

Nagy Attila Tibor úgy gondolja, hogy mivel Dobrev Klára a középkorú, idősebb szavazókat próbálja meg bevonzani, a hódmezővásárhelyi polgármester pedig jobban nyit a fiatalok felé, akik között szintén megtalálható a Gyurcsány-ellenesség, ezért Márki-Zay itt is több szavazatot szerezhet.

A politikai elemző arra kérte a fiatalokat, hogy gondolják végig, hogy hogyan is tervezi a kormányzást Márki-Zay Péter azokkal az ellenzéki Pártokkal, amelyeket eddig keményen kritizált.

„A legtöbb ellenzéki pártot Márki-Zay Péter következetesen szidalmazza” – tette hozzá, kiemelve azt is, hogy szerinte a miniszterelnök-jelölt „megbízhatatlan politikus”, valamint „nehéz tárgyalópartner”.

Hann Endre pedig úgy fogalmazott, hogy a koalíció bármikor elküldheti az MMM jelöltjét, tehát kénytelen lesz együttműködni.

A miniszterelnök-jelölti vita második fordulójának tanulságai

 atv.hu

Ajánlom

További belföldi híreink