Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2021-10-13 18:40:00

Hevesen indult az ellenzéki miniszterelnök-jelöltek vitája, de lett kézfogás is

A harmadik előválasztási vita ezúttal Dobrev Klára és Márki-Zay Péter részvételével zajlott. A vita hevesen kezdődött, szóba kerültek az elmúlt napok ellenzéki adok-kapokjai is, de számos szakpolitikai kérdésről is szó esett.

Karácsony Gergelyen kívül Popovics Judit az, akit a DK szerinte megzsarolt. Ez a harmadik előválasztási vitán hangzott el Márki-Zay Péter részéről, amit az RTL szervezett és amin a Dobrev Klára és Márki-Zay Péter vettek részt. Dobrev Klára szerint Márki-Zay Péter nem mond igazat és ő nem tartja alkalmasnak a miniszterelnöki pozícióra, sem morálisan, sem szakmailag. Példaként azt mondta, hogy Márki-Zay Péter támogatja a feltétel nélküli alapjövedelmet – ezt Márki-Zay Péter cáfolta. Dobrev azt a kérdést tette fel, hogy ha mentálisan nem bírja Márki-Zay Péter az előválasztást, hogy fogja bírni a kormányzást.

Márki-Zay Péter alkalmasnak tartja Dobrevet a kormányzásra, viszont Orbán Viktor legyőzésére nem tartja alkalmasnak. Ha Dobrev kormányra akar kerülni, Márki-Zayra kell szavaznia.

Ezt követően a jelöltek ismét hazugsággal vádolták egymást a kettejük közötti etikai kódex meghiúsulása miatt.

Márki-Zay Péter jónak tartaná, ha a DK visszavonná a fizetett trolljait, és azzal vádolta meg a Fideszt, hogy beavatkozik az előválasztásba Dobrev oldalán.

Közben Márki-Zay Péter Popovics Juditot név szerint említette, mint akit megzsarolt a DK. Popovics Facebook oldalán a vita közben megerősítette Márki-Zay Péter által mondottakat. 

Dobrev Klára szerint Márki-Zayék rossz irányba indultak el, amikor a szakpolitikai kérdések helyett egymással foglalkoznak. Márki-Zay szerint érdekes, hogy Dobrev miért adott le 34000 aláírást, ha állítása szerint 82000-t gyűjtött.

Frissítés: a DK a vita közben reagált Márki-Zay Péter ezen kijelentésére. "DK reagálása Márki-Zay Péter azon hazugságára, hogy a DK nem adta le mind a 82.000 ajánlást, amit Dobrev Klára gyűjtött. A valóság az, hogy de igen. A DK az Országos Előválasztási Bizottság által megállapított határidőig több mint 82.000 ajánlást adott le az előválasztási irodán. Márki-Zay Péter hazudott" -írta a párt közleményében. 

Dobrev Klára szerint veszélybe került az ellenzéki egység; Márki-Zay Péter viszont úgy látja: mögötte 3 és fél éve áll mögötte egy létező, széles koalíció.

Márki-Zay Péter felajánlja Dobrev Klárának, hogy a vezetésével leváltják Orbán Viktort. Dobrev szerint nem lehet össze-vissza rángatni az érvrendszerüket. Dobrev szerint az egyetlen cél Orbán Viktor legyőzése, ehhez össze tudja rakni az ellenzéki sokaságot. Ha kell, megöleli a csapatot az előválasztás után. Márki-Zay Péter szerint nincs köztük személyes feszültség, és csak együtt tudnak továbbmenni, ehhez azt kéri, hogy vonják vissza a DK-s trollhadsereget.

Ezt követően a jelöltek szavukat adják egymásnak, hogy megszületik a közös nyilatkozat, és beállnak egymás mögé, ha a másik nyer.

Milyen szerepe lenne Gyurcsány Ferencnek egy új kormányban?

A következő kérdés arra vonatkozott, milyen szerepe lenne Gyurcsány Ferencnek egy új kormányban. Dobrev Klára leszögezte: a DK-elnöke már korábban kijelentette, nem kíván részt venni. Ugyanakkor hozzátette: nem lát a jövőbe.

Márki-Zay Péter úgy érzi, betartotta a szavát: egy ember indul Dobrev Klára ellen, az nem fontos, hogy ez ő, vagy Karácsony Gergely. Dobrev úgy érzi, a két polgármester között az elmúlt napokban folyt egyeztetés csak ámokfutás, ami végén Karácsony Gergely feladta a harcot.

Márki-Zay kormányába felkérné például Komáromi Zoltánt, Jávor Benedeket vagy Szél Bernadettet is.
Dobrev Klárának egyelőre még nincsenek nevei, ő idő előttinek tartja a pozícióosztogatást. Ha túl leszünk az előválasztás, és összerakjuk a közös programot, biztos vagyok benne, hogy egy színvonalas kormányt fogunk összerakni – fogalmazott.

A jelöltek egyetértettek abban, hogy koalíciós kormányt szeretnének létrehozni. Dobrev azonban hangsúlyozta, hogy nem ragaszkodna a szakértői kormányhoz, ugyanis szerinte a Fidesz nem szakmaisággal fog harcolni. Nem az lesz a gond az igazságügy miniszterrel, hogy egy jó jogszabályt rakjon össze, hanem hogy meg tudja védeni azt, ehhez pedig nem szakértelem, hanem kemény kiállás kell – vélekedett.

A DK jelöltje még idén megalapozná az árnyékkormányt, ugyanis úgy véli, a Fidesz egy perc nyugtot nem fog hagyni nekik.
Márki-Zay Péter pedig később igazat adott Dobrev Klárának abban, hogy még korai lenne pozíciókat osztogatni, először meg kell alapozni a közös munkát.

Alkotmányozás feles többséggel?

A legfontosabb az Alaptörvény nem-alkotmány mivoltának kijelentése – mondta Dobrev Klára, aki szerint a sarkalatos törvényeket egyértelmű állampolgári felhatalmazás birtokában egyszerű többséggel meg lehet változtatni. A magyar állampolgároknak és Európa közvéleményének is tisztában kell lennie azzal, hogy mire készülnek – mondta Dobrev. Márki-Zay Péter szerint mivel a Fidesz jogalkotása kizárólagos hatalomgyakorlásra irányul, és bizonyos passzusokat ki kell venni egyszerű többséggel az Alaptörvényből.

Dobrev Klára és Márki-Zay Péter egyetértett abban, hogy nemcsak az egy-, hanem a hatpárti alkotmány is elfogadhatatlan, és abban is, hogy „egy bűnözőktől megszabadított” Fidesz szempontjait is figyelembe kell venni a folyamat során. Márki-Zay szerint a NER úgy épült ki, hogy ha a kormányzati hatalmat el is veszíti, a hatalmi struktúra változatlan maradjon. A jelöltek egyetértettek abban, hogy a Fidesz fél. Márki-Zay szerint nem véletlen, hogy „Rogán sajtója” Dobrev Klárát dicséri és őt gyalázza. Dobrev arra kéri Márki-Zayt, hogy ne becsülje le az ellenzéki pártok szövetségét.

Dobrev Klára szerint a múlt minden bűncselekményét el kell számoltatni, és be is kell lépni/létre is kell hozni az ehhez szükséges intézményeket, hogy az elszámoltatandó emberek minél gyorsabban eléjük kerülhessenek. Márki-Zay Pétert megnyugtatták Dobrev szavai, ugyanis azt mutatják, hogy komolyan veszi az elszámoltatás kérdését.

Dobrev szerint a legfontosabb az, hogy az emberek megértsék, hogy példátlan az, ami most történik Magyarországon, és ezt meg kell értetni az állampolgárokkal is. Ennek csak úgy tudunk véget vetni, ha olyan szabályokat fogunk hozni, amik megakadályozzák, hogy ilyesmi újra megtörténjen – vélekedett.

Márki-Zay Péternek nagyon tetszettek Dobrev Klára javaslatai (például a vádalku) azt illetően, hogyan oldaná meg mindezt.

Gazdaságpolitika

Dobrev Klára kétkulcsos SZJA-t szeretne 1 millió forintos jövedelem között. Márki-Zay Péter nem akar adóemelést, hogy a Fidesz ne tudjon ezzel kampányolni. Dobrev személyes sikerének érzi, hogy van európai minimálbér, Márki-Zay szerint a kifejezés félrevezető. Márki-Zay Péter szerint csak felelősen szabad kormányozni, a gazdasági populizmus nem vezet sehova, eladósodni nem szabad. A 27 százalékos áfát csökkenteni kell, de ez nem a vásárlóknál jelentkezik. Dobrev fokozatos áfa csökkentést ígér, először az alapvető élelmiszerek esetében.

Márki-Zay szerint a populista ígérgetés nem vezet sehova.

Ami az euró bevezetését illeti, mindkét jelölt szerint 2026-ig meg kell felelni minden feltételnek.

Egészségügy

Márki-Zay Péter az egészségügyi humánerőforrás-hiány csökkentése érdekében az orvosok után emelné a szakdolgozói béreket is és bevonná a magánszolgáltatókat is, így ugyanis a várólistákat is le lehetne rövidíteni.

Dobrev Klára bérfelzárkóztatás mellett a háziorvosok számának növelésén is dolgozna, az új egészségügyi jogviszonyt is eltörölné, és javítana a munkakörülményeken is. Abban is egyetértett Márki-Zay Péterrel, hogy bizonyos esetekben be lehessen vonni a magánszolgáltatókat is a rendszerbe.

A DK jelöltje hangsúlyozta: a szükséges döntéseket a Magyar Orvosi Kamarával egyeztetve hozná meg.

Oktatás

A Pedagógusok Szövetsége azt kérdezte a jelöltektől, mikor és mekkora pedagógus-béremelésre számíthatnak. Dobrev Klára válasza: „azonnal”. A hátrányos helyzetű településeken ugyanakkor kétszeres-háromszoros fizetés kell, és megszüntetné az egyházi iskolák kiemelt támogatását.
Márki-Zay szerint 30 éves lecsúszást kell megállapítani, 30 százalékos emelést is elképzelhetőnek tart. Három katasztrófa sújtotta terület van az államháztartásban: rendőrök, egészségügyi szakdolgozók.
Dobrev visszaadná az önkormányzatoknak az iskolafenntartást. Az alapfokú oktatást Márki-Zay is visszaadná, a középiskoláknál bonyolultabb a helyzet szerinte.
Dobrev szerint fel fogják mondani az egyetemek alapítványokba szervezését és visszaveszik az egyetemeket. Ezzel Márki-Zay Péter is egyetért. Mindkét jelölt szerint vissza kell emelni 18 évre a tankötelezettség korhatárát, de motiválni kell a pedagógusokat.

Demográfia

A családtámogatási rendszert nagyon sokan szeretik, a demográfiai helyzet katasztrofális, bár javul, a támogatási rendszert fenn kell tartani, a legszegényebbeket is támogatni kell – mondta Márki-Zay Péter a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom kérdésére válaszolva. Dobrev Klára szerint a Fidesz családtámogatása kudarc. Nem az a baj, amit ad a Fidesz, hanem az, amit és akiknek nem – tette hozzá.

Zöldpolitika

Dobrev Klára a környezetvédelem érdekében dolgozna a széndioxid-kibocsátás csökkentésén. Ennek érdekében panelrekonstrukciós programot indítana el, serkentené a tömegközlekedés használatát, és az erőműveket is korszerűsítené.

Márki-Zay Péter is zöld kormányt ígér, és akár a népszerűtlen lépéseket is vállalná, ugyanis később akár az ellenkezője is bebizonyosodhat egyes lépésekről.

Emlékeztetett, hogy Hódmezővásárhelyen számos intézkedést hozott a környezetvédelem zászlaja alatt, ilyen volt például az ingyenes tömegközlekedés.

Dobrev Klára az elavult gépjárművek cseréjére állami támogatást biztosítana. Márki-Zay Péter pedig az energiahatékonyabb otthonok építését sürgette.

Zárszavak

Azért jöttem, hogy meggyőzzem önöket, hogy a kormányzáshoz sokminden kell, többek között, hogy nincs olyan, hogy én, hanem olyan van, hogy mi – mondta Dobrev Klára, aki szerint a baloldali politikának igenis van jelene és jövője, és nincs szükség további jobboldali politikára, ezen kívül tiszteletet kér a partnerek iránt.
Márki-Zay Péter szerint olyan kormány alakul Magyarországon, amely konzervatív, liberális és baloldali értékeket is képvisel. A fiatalok fogják meggyőzni a fideszes szüleiket, hogy a „tiszták koalíciójára” szavazzanak. 30 év gyűlölködése, zsarolása ér véget 2022-ben – tette hozzá Márki-Zay Péter. 

atv.hu

Ajánlom

További belföldi híreink