Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2021-09-28 21:15:00

Fekete-Győr: a következő körben a Momentum Ráczné Földi Judit kizárására fog voksolni

Fellebbezést nyújtott be az MSZP Ráczné Földi Judit ügye kapcsán az Országos Előválasztási Bizottságnál, így 24 órán belül másodfokon újabb döntés várható az ügyben - erről Fekete-Győr András beszélt az ATV Egyenes beszéd című műsorában.

A Momentum miniszterelnök-jelöltje elmondta: bár az első körben pártja delegáltja tartózkodott a Rácznéval kapcsolatos szavazáson, időközben tanulmányozták az általa benyújtott dokumentumokat, amelyek semmit sem bizonyítanak, így az újabb körben már arra fognak voksolni, hogy a DK székesfehérvári jelöltjét zárják ki az előválasztásből.

Hozzátette: félő, hogy a Fidesz kijátszaná ezt a lapot, és így az ellenzék nem tudná Székesfehérvárt megnyerni 2022-ben, ezt nem tehetik kockára.

Ahogy korábban beszámoltunk róla, az Országos Előválasztási Bizottság kétharmados többséggel utasította el az MSZP-s Tóth Bertalan által írt etikai beadványt. A DK bocsánatkérést vár mindazoktól, akik "a demokrácia legalapvetőbb szabályát figyelmen kívül hagyva még a vizsgálat előtt, a tények ismerete nélkül Földi Judit visszaléptetését követelték".

atv.hu

Ajánlom

További belföldi híreink