Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2021-09-25 10:08:00

Cáfolja Kunhalmit a 18. kerület baloldali polgármestere

Szaniszló Sándor szerint a 18. kerület még semmit sem látott az MSZP társelnöke által emlegetett 2 milliárd forintból.

2 milliárd forintot szerzett egészségügyi beruházásra a 18. kerület számára, melyet már folyósítottak is az önkormányzat részére - állította tegnap esti TV nyilatkozatában Kunhalmi Ágnes. Az MSZP társelnökének szavait azonban most cáfolta a kerület polgármestere.

Kunhalmi Ágnes képviselő asszony esti Tv nyilatkozata szerint 2 milliárd forintot szerzett az Önkormányzatunk számára, amit egészségügyi beruházásra fordíthatunk. Azt állította, hogy a pénzt meg is kaptuk - írja a polgármester Facebook bejegyzésében, aki szerint azonban az igazság ezzel ellentétben az, hogy ők nem kaptak ilyen támogatást.

Szaniszló úgy véli, Kunhalmi valószínűleg arra utalhatott, hogy a kerület jelenleg az Egészséges Budapest Program keretében pályázik egy 1,7 milliárd forintos támogatásra, melyet a Zsebők Zoltán szakrendelő korszerűsítésére fordítanának. Ebből a pénzből azonban még nem látott semmit az önkormányzat, ugyanis kisebbik részét valamikor az év végén, nagyobbik részét pedig jövőre kapják meg.

A polgármester úgy látja, amióta Kunhalmi pártvezető lett, nincs ideje a 18. kerületiek ügyeivel foglalkozni, de úgy véli, 2 milliárd forinttal dobálózni még kampány idején is nagy felelőtlenség.

atv.hu

Ajánlom

További belföldi híreink