Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2021-09-24 13:05:00

Új, audiovizuális lemezt készített Leslie Mandoki

Szeptember 24-én jelenik meg világszerte a Mandoki Soulmates berlini fal leomlásának harmincadik évfordulója alkalmából rendezett koncertjén alapuló Utopia for Realists című album. Ennek apropóján Mándoki László volt a Start Plusz vendége.

Audiovizuális lemezzel jelentkezik Leslie Mandoki

 

Az album Mándoki és a Simpson család alkotójaként ismert Csupó Gábor együttműködésének újabb állomása. A két férfi 1975-ben együtt menekült el Magyarországról egy zenész barátjukkal, később Csupó az Egyesült Államokban, Mándoki pedig Nyugat-Németországban telepedett le.

A közös menekülés körülményeiről Mándoki László azt mondta az ATV Start Plusz című műsorában: 22 évesek voltak barátaival és nem kaptak útlevelet. „Mindig beleütköztünk a kommunista kultúrcenzúrába és szerettünk volna a nyugati féltekén is letenni valamit az asztalra: Gábor mint rajzfilmes, mi pedig Lacával mint zenészek” – emlékezett vissza Mándoki. A három fiatalember végül egy vasúti alagúton keresztül hagyta el illegálisan Magyarország területét. Az alagutat időről időre felkeresik azóta is – mesélte a zenész.

Amikor a menekülttáborban megkérdezték tőlük, hogy melyikük mihez akar kezdeni a nyugati világban, Csupó Gábor azt válaszolta, hogy Hollywoodba szeretne menni és rajzfilmstúdiót alapítani – első világsikere végül a Simpson család lett; Mándoki László pedig azt, hogy Al di Meolával és Ian Andersonnal szeretne zenélni.

Az Utopia for Realists album két ponton kapcsolódik Mándoki és Csupó közös menekülés-történetéhez. Mint Mándoki elmondta: egy 15 évvel ezelőtti Mandoki Soulmates turnén Jon Lord a Deep Purple-ből és Greg Lake az Emerson Lake and Palmerből feltették neki a kérdést, hogy mi a lelki kapcsolata Bartók Bélával. A turné után elkezdtek dolgozni az anyagon, de Lord és Lake sajnos mindketten elvesztették azóta a harcot a rákkal szemben.

Ezt követően Andy Vajna Los Angeles-i temetése után Mándoki eltöltött néhány napot Csupó Gábornál, akinek megmutatta a berlini fal leomlásának 30. évfordulóján tartott koncert hanganyagát, ahol zenekarával eljátszották a Bartóknak emléket állító Magyar képek című lemezt. Ekkor jött az ötlet, hogy Csupó Csontvári és más magyar festők műveinek felhasználásával animációt készítsen a zenei anyaghoz.

atv.hu

Ajánlom

További belföldi híreink