Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2021-09-21 09:32:00

Ujhelyi: Miért titkolja a covid-betegek oltási adatait a kormány?

Egy hete küldött sürgős közérdekű adatigénylést a Müller Cecília vezette Nemzeti Népegészségügyi Központnak, az egészségügyért felelős tárcának, illetve a Miniszterelnökségnek Ujhelyi István.

Az MSZP európai parlamenti képviselője azt szeretné megtudni, hogy az elmúlt időszakban kórházba került, illetve elhunyt covidos betegek közül hányan és hányszor voltak beoltva, illetve milyen oltóanyaggal. Válasz azonban egyelőre egyik kormányzati helyről sem érkezett – írja közleményében Ujhelyi, hozzátéve „az illetékesek hallgatnak, ami felveti annak megalapozott gyanúját, hogy valamit tudatosan titkolni igyekeznek.”

Az elmúlt időszakban jelentősen megnőtt a regisztrált koronavírus-fertőzöttek aránya, azon belül is érdemben megugrott azok száma, akik kórházi ellátásra, adott esetben már lélegeztető-gép segítségére szorulnak. Tragikus módon újra egyre többen az életüket is elveszítik a fertőzés következtében – ennek egyik oka a szakemberek szerint továbbra is az Európai Unió átlagánál alacsonyabb átoltottságunkban keresendő – hívja fel a figyelmet az MSZP EP-képviselője. Szerinte az alapvető és jogos elvárás, hogy a kormányzat folyamatosan hozza nyilvánosságra a koronavírusos kórházi ellátottak oltási adatait, ez ugyanis bizonyíthatja a vakcinák hatékony védelmét és ezzel nagyban erősítenék az oltási kedvet is az eddig tartózkodók körében. Mivel a kormányzati felelősök naprakész adatokkal rendelkeznek az ellátottakról, illetve a beoltott állampolgárokról, így ennek az adatsornak az elkészítése és közzététele nem jelent különösebb adminisztratív megterhelést – jelenti ki Ujhelyi.

Az MSZP európai parlamenti képviselője nem csupán az Európai Parlament közegészségügyi bizottságának tagjaként, de hatgyermekes édesapaként, felelős magyar állampolgárként is követeli, hogy a kormányzat ne titkolja tovább ezeket az adatokat, hanem azonnali hatállyal osszák azokat meg a nyilvánossággal. Amíg ezt nem teszik meg, jogunk van feltételezni, hogy akár egyes vakcinák megkérdőjelezhető hatékonyságának eltitkolásához asszisztálnak ezzel a magatartással – zárul a közlemény.


atv.hu

Ajánlom

További belföldi híreink