Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2021-09-15 06:47:00

Brutális kutyatámadás Budapesten

Megvadult kutyák támadtak rá néhány lovaglóra a Merzse mocsár Vecsés felőli oldalán – számolt be a Metropol. A kutyák több helyen is megsebesítették az egyik lovat, amelyen egy 15 éves lány ült.

„Láttuk, hogy sétálnak előttünk az úton. Hangosan kiabáltam, hogy álljunk meg. Bár még messze voltunk, de a kutyák észrevettek, és elkezdtek eszeveszetten rohanni felénk. Két nő volt velük, az egyikük folyamatosan ordibált, de nem tudta visszahívni őket. Megálltunk, mintha jéggé dermedtünk volna. Gondoltuk, ha nem mozgunk, nem lesz baj. Egy darabig csak hangosan ugatva rohangáltak körülöttünk, és szagolgatták a ló lábát. Közben a gazdájuk ordított, de nem tudta megfogni őket. A kislány alatti ló, Gina, a körülményekhez képest nagyon nyugodtan állt, meg sem mozdult, viszont az én lovam, Roxy elkezdett idegesen toporzékolni. Aztán egyszer csak az egyik kutya elkezdett felugrálni Gina szügyére és nyakára, és közben harapta, ahol érte. Közben csatlakozott a támadáshoz egy másik eb is. A nő eközben csak ordított, de nem segített, nem jött közelebb 2-3 méternél. Ez már sok volt Ginának is és az első patájával ijedtében a kutya felé csapott. Közben Fanni, a rajta ülő kislány csak a tapasztalatának köszönhette, hogy nem esett le, és nem őt kezdték el harapni a kutyák” – idézte fel az eset részleteit a lapnak Vágó Tímea, lovas edző, aki maga is jelen volt az esetkor.

Miután a kutyák nem látszottak lenyugodni, az edző úgy döntött, elmenekülnek a helyszínről. Az állatok ezután még üldözték őket egy darabon, de nem bírták tartani a lépést a lovakkal, így végül sikerült lerázni őket.

Vágó Tímea Rákosvidék Facebook-csoportjában is közzétette a történteket, hogy megtalálja a kutyák gazdáját és kiderítse, be voltak-e oltva az állatok. Egyelőre azonban nem talált rá a tulajdonosra.

A bejegyzés alatt egyébként többen kritizálták az edzőt, de olyan is akadt, akivel állítólag már történt hasonló atrocitás a környéken. Az a hölgy éppen a kutyáját sétáltatta, amikor egy falka megtámadta a pórázon lévő kedvencét. Az ő esetében azért nem történt komolyabb baj, mert elengedte pórázról a kutyáját, aki így el tudott menekülni a megvadult kutyák elől.

atv.hu

Ajánlom

További belföldi híreink