Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2021-09-14 15:55:00

Gy. Németh Erzsébet: az államnak fizetnie kell!

Gy. Németh Erzsébet főpolgármester-helyettes a főváros által, a BKK e-jegyrendszere miatt indított perről beszélt az ATV Start című műsorában.

Perre megy a főváros a BKK e-jegyrendszere miatt

Pert indít Budapest az előző vezetés ideje alatt bedőlt elektronikus jegyrendszer ügyében. A BKK arra hivatkozik, hogy a 91 millió eurós projektnek csak négy fázisát teljesítette a fejlesztő német cég a hétből, illetve, hogy a rendszer sosem működött, a leolvasókészülékek egy része raktárakban porosodik. Hozzávetőlegesen kilenc milliárd forintos veszteségről beszélhetünk, a teljes költség pedig majdnem 37 milliárd forint.

Már 2019 első felében feljelentést tett Gy. Németh Erzsébet ellenzéki képviselőként, ami alapján büntetőeljárás is indult. 2018 decemberében lett vége a projektnek, Vitézy Dávid, akkori BKK vezérigazgató indította.

A főváros új vezetése úgy döntött, hogy nem várják meg a Nemzeti Nyomozó Iroda általi nyomozás eredményét, egy választott bírósághoz fordulnak. Ez egy más típusú eljárás, ami kifejezetten már az elvett pénz visszaszerzésére irányul, körülbelül 2-4 év lefolyású lehet.

A főpolgármester-helyettes szerint elsősorban a Vitézy Dávidék által kötött szerződéssel voltak komoly problémák, ugyanis már akkor elkezdtek részleteket fizetni, amikor még nem volt kézzel fogható eredménye a projektnek.

A 7-9 milliárd forint az az összeg, amit mindenképp vissza akar szerezni az új vezetőség, a 37 milliárd forint pedig nem került teljesen kifizetésre, de például az ígért beléptető-kapuk hollétéről sincs semmi információ – mondta Gy. Németh.

A főváros állítása szerint, az Innovációs és Technológiai Minisztériumtól Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes nyilatkozata alapján 12 milliárd forintos célzott támogatást várnak, az ITM azonban ezt tagadja.

A 12 milliárd forint a közösségi közlekedési támogatás, ami az idei költségvetési törvényben is benne van, tehát a kormány tartozik, de a Lánchídhoz a kormányhatározattal eldöntött 6 milliárd forintot sem kapta még meg a főváros, valamint a kukaholdingtól is várnak arra az összegre, amit szemétdíj címen fizetnek be az emberek.

Ebben évben körülbelül 80 milliárd forinttal van kevesebb pénze az önkormányzatnak, tehát az államnak nem trükköznie, hanem fizetnie kell – tette hozzá.

atv.hu

Ajánlom

További belföldi híreink