Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2021-09-05 08:18:00

Horrorbaleset a Balatonnál

A Szőlőskör nevű futóversenyen két versenyzőt is elgázoltak szombaton Dörgicse és Balatonakali között, köztük Lubics Szilvia sokszoros magyar bajnok ultrafutót. A helyszínre több mentőautó is érkezett.

„Egyszer csak a „semmiből” egy nagy ütést éreztem hátulról a csípőmön, a következő pillanatban pedig a levegőben voltam. Az aszfaltra érkeztem, ahová bevertem a fejem. Hirtelen nem tudtam megmozdulni sem, el kellett telnie pár másodpercnek, mire felfogtam, mi történt” – írta a magyar bajnok futónő Facebook-posztjában, melyben beszámolt a történtekről. Lubicsot kórházba szállították, ahol kiderült, szerencsére néhány zúzódással és kisebb fejsérüléssel megúszta – írja a Nap híre.

Az esemény után a kommentelők egymásnak estek: valaki szerint „A közút a járműveké, felelőtlenség ott gyalog játszadozni,” ezért a szombatihoz hasonló versenyeket meg is kéne tiltani.

Más úgy gondolja, a rendezők felelőssége a történtek. „Nagyok voltatok, hogy még egy ilyen kisebb versenyt sem tudtok megrendezni normálisan..” – írja a kommentelő.

Segítségnyújtás helyett fényképeztek egy súlyos balesetnél

 atv.hu

Ajánlom

További belföldi híreink