Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2021-08-27 14:40:00

Szakértő: A lakhatási válság már nem csak a legszegényebbeket érinti

Budapest Főváros lakás- és szociálpolitikai főtanácsadója szerint az elmúlt évekbe a lakbérek és a lakásárak növekedése annyira elszakadt a bérekétől, hogy a probléma már az alsó középosztályba és a középosztályba is begyűrűzött. Misetics elmondása szerint a probléma megoldására elsősorban központi, kormányzati reformokra lenne szükség.

Lakhatási válság

A magyarországi lakhatási válság nemcsak a legszegényebb rétegeket és a hajléktalanokat érinti, már az alsó középosztályba és a középosztályba is begyűrűzött a probléma – erről beszélt Misetics Bálint, Budapest Főváros lakás- és szociálpolitikai főtanácsadója az ATV Start című műsorában.

Mint elmondta: miközben 2015 és 2020 között Bécsben, Pozsonyban vagy Zágrábban 20-30 százalékkal emelkedtek a lakásárak, addig Budapesten ezzel szemben 120 százalékos drágulás ment végbe, és a lakbérek is kétszeresére növekedtek úgy, hogy eközben a jövedelmek nem emelkedtek ugyanilyen mértékben. Ennek eredményeképpen jelenleg a lakhatási költségek és a bérek között akkorára nőtt a különbség, hogy csak Budapesten 60 százalék az aránya azoknak, akik nem tudnák tisztán piaci alapon megfizetni egy lakásnak a törlesztő részletét, vagy lakbérét – hívta fel a figyelmet Misetics, és figyelmeztetett: ha a lakásárak és a lakbérek növekedése így elszakad a bérekétől, akkor egyre kevesebben fogják tudni megfizetni a megfelelő lakhatást.

A szakértő szerint a gondot az jelenti, hogy a kormány csak a lakástulajdon szerzését támogatja, a megfizethető bérlakás szektor kialakítására, bővítésre semmilyen támogatást nem ad. Misetics felhívta a figyelmet arra, hogy ez még a régióban sem jellemző, külföldön sokkal kiegyensúlyozottabb a lakáspolitika. Emlékeztetett továbbá, hogy a századfordulón, és a két világháború között még természetes volt, hogy államnak feladat az, hogy épüljenek megfizethető lakások és bérlakások, és azoknak is legyen hozzáférése megfelelő lakhatáshoz, akiknek az átlagnál alacsonyabb a jövedelme, vagy olyan helyen laknak, ahol átlagos jövedelemmel sem lehet megfizetni a lakhatás piaci árát.

Megoldás?

Misetics szerint a probléma megoldására elsősorban központi, kormányzati reformokra lenne szükség, amik egyébként túlmutatnak a lakhatás ügyén. Érintik például a nyugdíjrendszert, a kereseteket és a munkanélküli ellátást is.

A főváros ugyanakkor, amit tud, azt megtesz az ügy érdekében – jelentette ki a főtanácsadó hozzátéve, hogy a koronavírus-járvány és kormányzati elvonások rontják a költségvetési lehetőségeket.

A főváros növelné a támogatott, megfizethető bérlakásszetort úgy, hogy a magánszektorból vonna be lakásokat a szociális, közösségi bérlakásszektorba. Az önkormányzat valamelyest a piaci ár alatt venné bérbe a magántulajdonú lakásokat azért cserébe, hogy a kiadások, költségek és kockázatok egy részét átvállalja. Ráadásul, ha valaki hosszabb távra egy önkormányzatnak adja bérbe a lakását, az ebből származó jövedelem SZJA-mentes – tette hozzá megjegyezve, hogy mindezek mellett a meglévő lakásokat is hatékonyabban kellene menedzselni.

Hogyan lehetne megoldani a lakhatási válságot? Megoldható egyáltalán?

 

atv.hu

Ajánlom

További belföldi híreink