Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2021-08-24 17:52:00

Fontos információ minden nyugdíjasnak

A családügyi miniszter elmagyarázta a nyugdíjprémiumot: a novemberi nyugdíj összegének egy heti részét - 25 százalékát - de legfeljebb 20 ezer forintot szoroznak meg a GDP-növekedés 3,5 százalék feletti mértékével. Azaz, van egy 80 ezer forintos “plafon” - mondta az ATV kérdésére.

Orbán Viktor a Vasárnapi újságban jelentette be, hogy idén egy 50-56 ezer forintos nyugdíjprémium is valószínű. “De ha 7 százalékos növekedés lesz, akkor még jóval efölé is mehet az az egyszeri összeg, amit nyugdíjprémiumként oda tudunk adni még az év vége előtt a nyugdíjasoknak” - mondta a műsorban a miniszterelnök.

Az ATV Híradó által megkérdezett szakértő azt mondta, hogy a nyugdíjprémium mértéke azonban nem mindenkinél lesz azonos. Aki 80 ezer forintot vagy annál többet kap, az a lehető legnagyobb mértékű prémiumban részesül. Ez azt jelenti, hogy például 6 százalékos növekedésnél 50 ezer forint fog kapni év végén. Akinek viszont ennél kisebb a nyugdíja, például 60 ezer forint, annak arányosan csökkenni fog a nyugdíjprémiuma is. Tehát egy ugyanilyen, 6 százalékos növekedésénél már csak 37 500 forint jár majd neki - mondta a szakértő.

Az egy heti nyugdíjat szorozzák a gazdasági növekedés 3,5 százalék fölötti részével

A nyugdíjprémiumról megkérdeztük Novák Katalint a mai sajtótájékoztatóján. A családokért felelős miniszter az ATV kérdésére azt mondta: a nyugdíjprémium kiszámolásánál a novemberi nyugdíj összegének egy heti részét - 25 százalékát - de legfeljebb 20 ezer forintot szoroznak meg a GDP-növekedés 3,5 százalék feletti mértékével. Azaz, valóban van egy 80 ezres plafon, de ez a maximumot jelenti - derült ki a szavaiból.

Novák Katalin levezette, hogy ha 5,5 százalékos lesz a növekedés - az a 3,5 százalékos gazdasági növekedéshez képest 2 százalékkal több - akkor kettővel lehet szorozni az egyheti nyugdíjat. A maximálisan folyósított nyugdíjprémium így 80 ezer forint lehet.

Arra, hogy ha 7 százaléknál is magasabb növekedés lenne, akkor a havi 60 ezer forintos nyugdíjak esetén a nyugdíjprémium 60 ezer forint is lehet (négyszer 15 ezer), Novák Katalin igennel válaszolt, de mint hozzátette, nem szeretne előrejelzésekbe bocsátkozni.

Mint mondta, a havi átlagos öregségi nyugdíjellátás most 140 ezer forint, így egyheti átlagnyugdíj 35 ezer forint és ha például 5,5 százalékos lesz az átlagos növekedés, akkor a kétszeres szorzó miatt 70 ezer forint lehet a plusz juttatás - de annak összege maximum 80 ezer forint lehet.

A miniszter kiemelte, hogy ez a kormány az első, aki nyugdíjprémiumot fizet, és idén most már másodszorra. ​

Ajánlom

További belföldi híreink