Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2021-08-13 20:30:00

Rusvai Miklós reméli, hogy elkapja a delta variánst

Nem fogja kérni a koronavírus elleni harmadik oltást Rusvai Mikós virológus. Úgy véli ugyanis, hogy akik megkapták az oltás első két adagját, és megfelelő védettség alakult ki náluk, azoknak nincs szükségük újabb dózisra. Reméli azt is, hogy elkapja a delta variánst, és – az eddigi oltásoknak köszönhetően – enyhe lefolyással átesik a fertőzésen, ezzel megszerezve a védettséget az új változat ellen is.

Ha valaki megfelelő szintű védettséggel rendelkezik a koronavírus ellen, annak nem feltétlenül van szüksége a harmadik oltásra – erről beszélt Rusvai Miklós az ATV Start című műsorában. A virológus azt is elárulta: ő megkapta a Pfizer-vakcina mindkét dózisát, és nem is fogja kérni a harmadik adagot. Reméli azt is, hogy elkapja a delta variánst, és – az eddigi oltásoknak köszönhetően – enyhe lefolyással átesik a fertőzésen, ezzel megszerezve a védettséget az új változat ellen is. „Mert hosszú távon, igazán jó, hármas szintű védelmet csak a fertőzés átvészelése eredményez” – magyarázta.

Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy ehhez kell a két oltás és a megfelelő ellenanyagszint is. „Aki megmérette, és nincs megfelelő szintű ellenanyagválasza, annak igenis nagyon fontos, hogy megkapja a harmadik oltást” – jelentette ki Rusvai.​

Azokra a hírekre reagálva, melyek szerint a delta variáns kevésbé okoz súlyos megbetegedést, elmondta: egyelőre vannak erre utaló jelek, de kielégítő statisztikák még nincsenek, ezért jobb, ha óvatosak vagyunk.

A virológus egyébként egyetért a Magyar Orvosi Kamarával abban, hogy vissza kellene hozni a védettségi igazolvány használatát, és szerinte a maszkviselés „becsületét is vissza kellene állítani”.

Kérdésre válaszolva azt is hozzátette: hiába valószínű, hogy olyanok is megkapták az igazolványt, akiknek nincs megfelelő ellenanyagszintjük, az okmány használata még így is „több mint a semmi”. Szerinte nem szabad vérvételes ellenanyagszint-méréshez kötni az igazolványt, ugyanis ezzel csak tovább nőne a járványtagadók, a vakcina- és az egészségügyellenesek száma.

Rusvai: A harmadik oltás látványosan csökkenti a fertőzés esélyét

 atv.hu

Ajánlom

További belföldi híreink