Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2021-07-30 18:04:00

Szakértők: ez állhat Hosszú Katinka gyengébb szereplése mögött

A versenyek hiánya állhat Hosszú Katinka gyengébb szereplése mögött - vélik a szakértők. A háromszoros olimpiai bajnok a riói győzelmek után, Tokióban egy 5., egy 7. és egy 20. helyezést ért el. Hosszú Katinka maga is a felkészülési versenyek hiányára panaszkodott, Hargitay András korábbi szövetségi kapitány viszont úgy fogalmazott: lehet, hogy a korábbi edzője még át tudott adni valamilyen pluszt Hosszúnak, ami most hiányzott. Az ATV Híradójának riportja.

Kilencszeres világ-, tizenötszörös Európa- és háromszoros olimpiai bajnok: Hosszú Katinka a magyar úszósport történetének egyik legsikeresebb sportolója, azonban a magasságok után, a Tokió-i Olimpián, a mélységet is át kellett élnie.

Hosszú egy 5., egy 7. és egy 20. hellyel zárta az olimpiát. A 200 méteres hátúszás után úgy fogalmazott: „próbáltam a lehető legerősebben kezdeni, a vége pedig nagy küzdés lett. A versenyek hiányoztak a szokásos felkészülésemhez.”

„Méltatlan helyzetbe hozta saját magát és méltatlan helyzetbe hozták a vezetői. Nem létezik, hogy az úszósport vezetői nem sejtették: hiszen én magam, aki laikus vagyok, csak annyit tudok, hogy évtizedeken át közvetítettem a partról, de éreztem, hogy baj van. Éreztem, hogy ezek nem azok azok az eredmények, amikkel föl lehet készülni” – nyilatkozta Vitray Tamás, aki úgy fogalmazott: névtelen senkik azok a kommentelők, akik a gyengébb szereplés után helyenként jellemtelennek nevezték a háromszoros olimpiai bajnokot.

Hargitay András volt a riói aranyérmeknél az úszó-válogatott szövetségi kapitánya. Ő elképzelhetőnek tartja, hogy Hosszú teljesítményének visszaesése az edzőváltásban keresendő.

„Lehet, hogy pont itt talán még szükség lett volna arra az összpontosításra, arra az erőre, arra a mondjuk azt, mágikus erőre, amit korábbi edzője esetleg át tudott volna neki sugározni”

– véli Hargitay.

Szántó Dávid kommentálta Hosszú első világbajnoki címét még 2009-ben Rómából. Szerinte is a versenyek hiányában keresendő Hosszú teljesítményének visszaesése.

„Edzések is hiányoztak, ezt nem szabad elhallgatni. Ezt ő is elismeri, hogy sokkal kevésbé készült komolyan 2020-ban. Viszont nagyon-nagyon biztató volt az, ahogy elindult idén tavasszal fölfele. Én nem mondom, hogy neki olimpiát kellett volna nyerni, de azt mondom, hogy az Európa Bajnoksághoz, a budapesti EB-hez képest, ami májusban volt, neki igenis reális volt, hogy kettő másodpercet javuljon, amivel nagyon halkan mondom, olimpiát lehetett volna nyerni 400 vegyesen” – foglalta össze Szántó.

A 2016-os riói olimpián még akkori férje, Shane Tusup edzősködése mellett triplázott Hosszú, azonban párkapcsolatuk válással végződött. A bajai úszó felkészülését ezután Petrov Árpád segítette, Hosszú Katinka viszont a hivatalos közlések szerint az olimpiára már egyedül készült fel. Igaz, az edzőtáborokba rendre elkísérte jelenlegi párja, az OKJ-s edzői papírral rendelkező Gelencsér Máté is.

A versenyek hiánya állhat Hosszú Katinka gyengébb szereplése mögött?

 

atv.hu

Ajánlom

További belföldi híreink