Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2021-07-27 07:08:00

Kitálalt a szcientológia egyház egykori tagja

Dudás Dia mondta el az élményeit, hogyan került az egyház közelébe, és hogy miért hagyta ott őket.

A nő egy kis faluból került fel Budapestre, majd egy ismerőse szaunázás címén hívta el a szcientológiai központba, amit később – mint fogalmazott a Blikknek – öt éve és hatmillió forintja bánt. A történetéről könyvet is írt. 

Az első év végén Dudás Diát egy amerikai szcientológus szerzetes Clearwaterbe hívta, ahol havi ötven dollárért dolgoztak, és a nő arra is felhívta a figyelmet, hogy az egyház mottója szerint egymilliárd évig kellett volna dolgoznia – így fogalmaznak a szerződésben. 

„De az is megdöbbentett, hogy az egyház szabályai szerint, amíg egy szerelmespár nem házasodik össze, büntetés terhe mellett nem szexelhet. Megtiltják a nőknek, hogy teherbe essenek, mert a bolygó megmentése fontosabb, mint a család” – mondta a nő a lapnak. 

Azt szintén elmesélte, hogy amikor egyszer fájt a feje, egy munkatársával zárták össze, és óránként 28 ezer forintért kezelték, ami annyit jelentett, hogy tárgyakat kellett néznie. 

„A második óra végén dühös lettem, káromkodva, ordítva közöltem, hogy a gyógyszertárban fillérekért kaphatnék egy doboz fájdalomcsillapítót, ehelyett 56 ezer forintot fizetek egy haszontalan terá­piáért. Végül eljátszottam, hogy elmúlt a fejfájásom, de ez sem volt nekik elég. Rákapcsoltak egy hazugságvizsgáló gépre, hogy kiderítsék, igazat mondtam-e. Persze, azt is én fizettem. Sikerült a gépet becsapnom, így hazamehettem. Otthon táncoltam egy jót, majd nagyon berúgtam, ami persze, tilos az egyház szabályai szerint. Másnap közöltem, hogy vége, otthagyom őket” – folytatta Dudás Dia. 

Miklowitz Attila, a szcientológiai egyház szóvivője úgy kommentálta a nő élményeit, a hazugságvizsgáló valójában egy E-méter nevű készülék, ami azt is kimutatja, hogy valakinek az életében korábban volt-e, illetve van-e stressz. Adományokat elfogadnak és a szellemi tanácsadást, oktatást kell kifizetni. Miklowitz az örökéletű munkát egy jelképes fogadalomnak nevezte, a a szerzetesrend tagjai pedig valóban nem szexelhetnek a házasság előtt, és tényleg nem születhet gyerekük sem. 

atv.hu

Ajánlom

További belföldi híreink