Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2021-07-26 07:36:00

Felmérés: egyre jobban tartunk a munkanélküliségtől

A GKI Gazdaságkutató az Európai Unió támogatásával végzett felmérést: eszerint négy hónapos javulás után júniusban és júliusban is erősödött a lakosság félelme attól, hogy elveszítheti munkáját.

A felmérés alapján ugyanakkor az áremelési törekvés egy kivételével minden ágazatban erősödött – írta meg az MTI.

A kivétel a kereskedelem: itt az áremelési szándék nem nőtt az utóbbi hónapokban, de még így is itt a legerősebb a törekvés erre: e cégek többsége áremelésre készül – derül ki a felmérésből, ahogyan az is, hogy az építőiparban is ugyanez figyelhető meg.

A magyar gazdaság jövőjének megítélése az üzleti szférában összességében nem változott, de ezen belül az iparban jelentősen romlott, a kereskedelemben viszont sokat javult.

A lakosság véleménye érezhetően kedvezőtlenebb lett – írják.

A GKI fogyasztói bizalmi index értéke júliusban négy hónap emelkedés után kissé csökkent, de így is a válság előtti szintje közelében maradt. A lakosság saját pénzügyi helyzetének alakulását az előző hónaphoz képest enyhén romlónak, ám a válság előttit elérőnek, megtakarítási képességét pedig kissé javulónak értékelte.

Félidőben a búza aratása, még nem tudni, lesz-e drágulás

 atv.hu

Ajánlom

További belföldi híreink