Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2021-07-24 14:40:00

Elindult a Budapest Pride menete

A felvonulás résztvevői a Madách téren gyülekeztek, és Astorián keresztül a Szabadság híd felé veszik az irányt, majd a Tabán a végcél.

Délután kettőtől gyülekeztek az érdeklődők, majd három óra után indult a menet a megszokott Andrássy úti útvonaltól eltérően idén a Károly körút felé. Az Astoria és a Kálvin tér érintésével a tömeg a Szabadság hídon át halad, majd a rakparton keresztül jutnak el az Erzsébet híd lábához, a Tabánhoz. Az ATV Híradó tudósítója a helyszínen követi az eseményeket. 

fotó: atvFotó: ATV

A forgalomkorlátozások listájáért érdemes a rendőrség honlapját átfutni, ahol részletes tájékoztatást kaphatunk, hol tilos megállni, és mit zárnak le az LMBTQ-rendezvény miatt. A legtöbb korlátozás csak néhány óráig lesz érvényben. A menet útvonalát szakaszosan zárják le. 

A Pride szervezői a Facebook-oldalukon mind a lehetséges csatlakozási pontokat, mind az ellentütetések helyszínét jelölték a térképükön. 

fotó: facebook / budapest prideFotó: Facebook / Budapest Pride

„Az LMBTQ közösséget különösen megviselte a világjárvány: azokat, akik csak bejelenetlen munkára vettek fel, azokat, akiknek ki kellett költözniük a kollégiumból vagy nem tudták tovább fizetni az albérletüket, nem védte semmi. A járvány sok LMBTQ embert szigetelt el a támogató közegétől és a választott családjától. Sokan érezhettük úgy, hogy egyedül maradtunk. Lassacskánt, végre úgy tűnik, ennek a krízisnek vége” – olvasható az Pride hivatalos eseményénél

fotó: atvFotó: ATV

A Madách téren először többek között Csikós Ádám, a Budapest Pride szervezője szólalt fel, a Tabánban pedig Szél Bernadett és Karácsony Gergely is beszédet mond. 

Az ATV Híradó helyszíni fotóján is látszik, mekkora tömeg gyűlt össze a károly körúton. Több ezren gyűlhettek össze, a Telex azt írja, hogy amikor a menet eleje már az Astoriánál járt, a vége még el sem indult a Madách térről. 

fotó: prideFotó: Pride

A Pride-on feltűnt a DK és a párt ifjúságiszervezete, valamint a Momentum és a Párbeszéd szivárványos zászloja is.

fotó: atvFotó: ATV

Helyszíni tudósítónk arról is beszámolt, hogy a felvonulókat a Fővám téren ellentüntetők várták, nagyjából száz fő jelent meg a helyszínen. 

A rendőrseg kordonnal zárta el a tuntetoket, nagyjabol ötven méterre vannak a menettől, így még a hangjuk sem hallatszik el odáig – írta kollágánk. 

fotó: atvFotó: ATV

A Tabánban többek között Karácsony Gergely főpolgármester is beszédet mondott. Az ellenzéki politikus felsorolta, miért kell egy ilyen eseményen részt vennie: hangsúlyozta, hogy heteró, apa és keresztény, de nem ezek ellenére jelent meg, hanem éppen ezek miatt.

Kifejtette, hogy neki magától értetődő, hogy azt szerethet, akit szeretne. Éppen ezért tudja, mit veszíthetne, ha ez nem lenne ennyire egyszerű, hogyha szorongania kéne mondjuk mások véleményétől. Hangsúlyozta, hogy azzal, hogy heteró, a többséghez tartozik, de ez nem privilégium, hanem felelősség: neki megadatott, ami másnak is elérhető kell, hogy legyen. 

atv.hu

Ajánlom

További belföldi híreink