Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2021-07-22 19:30:00

Választási szakértő szerint az ellenzéki népszavazási kezdeményezés akár 2023-ig elhúzódhat

Még a választások előtt lebonyolíthatónak tartja Gulyás Gergely a kormány országos népszavazását. A miniszter szerint azonban ez nem lehet egy időben a Karácsony Gergely által bejelentett országos népszavazással. Az ATV Híradónak nyilatkozó választási szakértő szerint az ellenzéki népszavazási kezdeményezése akár 2023-ig is elhúzódhat. Az ATV Híradó riportja.

Várhatóan nem kerülnek egy szavazólapra a kormány és az ellenzék népszavazási kérdései. Gulyás Gergely a Kormányinfón egyértelművé tette: nem lesz egy időben a két referendum. A Miniszterelnökséget vezető miniszter úgy fogalmazott: „a köztársasági elnök dönt a népszavazás időpontjáról, ő írja ki, miután a két eljárás az nagymértékben eltér egymástól, ezért ezeket nem lehet egy időben megtartani.”

A kormány gyermekvédelmi kérdései a miniszter szerint Magyarország pozícióit hivatott erősíteni az unióval folytatott jogvitában. Hozzátette, „a kötelezettségszegési eljárással szemben, amelyet a Bizottság Magyarország ellen megindított a gyermekvédelmi törvény miatt, az egyetlen eszköz, ha a magyar nép foglal világosan állást.”

A kormány népszavazási kérdéseivel ellentétben az ellenzéknek 200 ezer támogató aláírást kell összegyűjtenie az öt témájához. Előtte azonban a Nemzeti Választási Bizottságnak jóvá kell hagynia a kérdéseket, vagyis egyetértenie azzal, hogy azok megfelelnek az alkotmányos kritériumoknak.

Várhatóan nem lesz egy időben a kormány és az ellenzék országos népszavazása

 

Kocsis-Cake Olivio, a Párbeszéd pártigazgatója azt mondja: „mi arra számítunk, hogy a leges legrosszabb esetben is jövő januárban elkezdhetjük gyűjteni az aláírásokat, három hónapunk van 200 ezer aláírást összegyűjteni, azt gondoljuk, hogy ez a három párt, egyelőre három pártnak a szervezeti erejével ez könnyen sikerülhet.” Szerinte „az ellenzéki kezdeményezésű népszavazásra nem nagyon van esély ebben az évben, sőt, az sem túl valószínű, hogy a jövő évi választás előtt ezt sikerül keresztülvinni.”

Political Capital választási szakértője úgy számol, hogy a Párbeszéd, az MSZP és az LMP népszavazási kérdéseihez kapcsolódó eljárás akár 2023-ig kitolódhat. László Róbert azt mondja, „hogyha megnézzük szigorúan a határidőket, hogy minek mennyi a maximum időtartama, akkor akár még 2023-ig is kitolódhatna.”

A Nemzeti Választási Bizottságnak a benyújtástól számítva 60 napja van arra, hogy döntsön a kérdések hitelesítéséről. Akkor teheti meg, ha azok az országgyűlés hatáskörébe tartoznak, illetve nem ütköznek tiltott tárgykörbe. Ilyenek pl. a nemzetközi szerződések vagy a költségvetés. A Választási Bizottság határozata ellen a Kúriától lehet jogorvoslatot kérni. László Róbert biztos abban, hogy az ellenzék népszavazási kérdéseiről a Kúria mondja majd ki az utolsó szót.

atv.hu

Ajánlom

További belföldi híreink