Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2021-07-20 18:22:00

Gulyás: 1995 óta érvényben van az a törvény, amely szabályozza a lehallgatásokat

A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint technikai kérdés, hogy a kormány vagy bármelyik hatóság vásárolt-e Izraeltől kémszoftvert, a lényeg, hogy minden megfigyelésnek megvannak a törvényi korlátai, amit be is tartanak. Gulyás Gergely az ATV Híradójának azt mondta: nem nyilvános információ, hogy ki milyen eszközt vásárol a lehallgatáshoz. Karácsony Gergely szerint a kormánynak el kellene árulnia, vett-e kémszoftvert és adott-e megbízást újságírók megfigyelésére. A DK az Európai Unió vezetőihez fordult az ügyben.

"Azt is várom, hogy velem szemben tényleg használták-e és milyen üggyel kapcsolatban" - nem lepte meg a Magyar Ügyvédi Kamara elnökét, hogy a Direkt36 információi szerint az ő telefonjára is telepíthették az izraeli kémszoftvert. Mint mondja: több súlyos bűncselekménnyel megvádolt ügyfelét, így őt is lehallgatták már, de az egészen más. Bánáti János beszélt arról, hogy a kamara vezetőjeként hivatalból többször találkozott Varga Judit igazságügyi miniszterrel, aki például nemzetbiztonsági kockázatra hivatkozva engedélyt adhat megfigyelésre, arról azonban nem tud, hogy ő is célkeresztbe került volna.

"Ha volt egy ilyen engedély bármelyikük részéről, akkor azt értelemszerűen nem is jelezhette felém, hiszen az szigorúan államtitok. Fel sem merült, erre célzás sem történt, nem tudom, hogy volt-e ilyen tényszerűen" - fogalmazott.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter egy kiállításon beszélt az ATV Híradónak arról, hogy 1995 óta érvényben van az a törvény, amely szabályozza a lehallgatásokat. Azt is mondta: ő nem tudja azt, hogy a kormány vagy bármelyik hatóság vásárolt-e Izraeltől kémszoftvert.

"Hogy ki milyen eszközt vásárol a lehallgatáshoz, ez nem nyilvános információ, és talán nem is kormánydöntés, hanem egy alacsonyabb szintű döntés születik róla. Ez egy technikai kérdés. A lényeg az, ha valaki titkos információgyűjtést hajt végre, akkor ennek megvannak a törvényi korlátai. Ezeket kell betartani" - hangsúlyozta a miniszter.

Karácsony Gergely főpolgármester Facebook-oldalán azt írta: a kormánynak arra kellene válaszolnia, hogy vásárolt-e kémszoftvert, illetve adott-e engedélyt Varga Judit újságírók vagy éppen ellenzéki településvezetők megfigyelésére.

A DK az Európai Unió vezetőihez fordult az ügyben. Azt kérték: az ősszel induló jogállamisági eljárásban a megfigyelési ügyben is számoltassák el a kormányt.

"Példátlan dolog, hogy Európa szívében van egy kormány, a magyar kormány, amely saját állampolgárait törvénytelen módon megfigyeli" - mondta Dobrev Klára.

"Én nem hogy nemzetbiztonsági aggályokat látok itt, hanem jogállami aggályokat" - ezt már Stummer János mondta. A nemzetbiztonsági bizottság jobbikos elnöke szerint ha nem tarthat ülést a testület a fideszes többség elutasítása miatt, akkor máshogyan próbálnak nyomást gyakorolni a kormányra. Pintér Sándor belügyminiszter egyébként azt írta: ő zárt ülésen kész válaszolni konkrét kérdésekre. Hozzátette: A szolgálatok nem folytatnak illegális megfigyelést, munkájukat pedig a kormánytól független intézmények rendszeresen ellenőrzik.

Gulyás Gergely: Nem nyilvános információ, hogy a kormány vett-e izraeli kémszoftvert

 

atv.hu

Ajánlom

További belföldi híreink