Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2021-04-08 11:44:00

Karikó Katalin: „Mindannyiunknak meg kell köszönni tanáraink munkáját”

A Szegedi Tudományegyetem Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszékének hallgatói készítettek interjút a világhírű biológussal, aki egykor ebből az intézményből indult.

Középiskolában még inkább a növények érdekelték Karikó Katalint – derül ki a Kommcast adásából, amelyet a hvg.hu szemlézett.

Az egyetemen viszont rendszeresen olyan kollégákkal került egy kutatócsoportba, akik más területhez értettek. Szerinte így folyton arra motiválta az élet, hogy szűken vett szakterületén túl újabb és újabb témákban szerezzen ismereteket.

Az interjúban Karikó azt mondta, a vakcinafejlesztés kapcsán megnőtt médiaérdeklődés miatt átalakult az élete: míg egy éve, ha meglátott egy érdekes szakcikket, volt ideje végigolvasni és elgondolkodni rajta, manapság rengeteg idejét veszi el az, hogy nyilatkozzon.

Megpróbálom felhasználni ezt az időt arra, hogy ráirányítsam a figyelmet a kutatás fontosságára, a kutatók megbecsülésére, az orvosok, a tanárok megbecsülésére.

Mert hát ugye, ha a tanárok nem indítanak bennünket ezen az úton, akkor nem lesznek kutatók. És az ő munkájuk ugye nem az a reggel nyolctól délután ötig tartó munka, hanem ez egy hivatás, ahol minden pillanatukat a diákokért teszik. Meg kell mindannyiunknak köszönni a tanáraink munkáját.”

A teljes interjúban a tudós mesél védőoltás fejlesztését lehetővé tévő technológiáról, illetve a vakcina beadását követően kialakuló immunutásról is. Sőt, az is kiderül, hogy Karikó Katalin már 20 éve kutat valamit, amiről egyelőre nem is publikált, de annyira ígéretesnek tartja, hogy ha lesz ideje és energiája, akkor egy saját céggel vág bele a gyakorlati kipróbálásába.

atv.hu

Ajánlom

További belföldi híreink