Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2021-04-01 18:48:00

Orbán-Salvini-Morawiecki: az európai reneszánszért dolgozunk

Több mint kétórás megbeszélést tartott Orbán Viktor Matteo Salvinivel és Mateusz Morawieckivel a vakcinabeszerzésről, valamint Európa jövőjéről. Orbán szerint nincs egyetlenegy olyan kérdés sem, amiben ne tudnának egyetértésre jutni. Májusban újabb találkozó várható, Varsóban vagy Rómában.

Orbán-Salvini-Morawiecki: az európai reneszánszért dolgozunk

Orbán Viktor Matteo Salvinivel, az olasz Liga vezetőjével és a lengyel miniszterelnökkel, Mateusz Morawieckivel találkozott, az eseményt követő megállapodásról pedig közös sajtónyilatkozatot adtak.

A találkozó napirendjén a járvány és vakcina mellett a Liga, a Jog és Igazságosság (PiS) és a Fidesz közötti európai szintű politikai szövetség szerepelt, erről itt írtunk részletesen.

Több mint kétórás megbeszélésük után Orbán Viktor a sajtótájékoztatón arról beszélt, hiába szeretne az ember más ügyekkel foglalkozni, minden nemzetközi megbeszélésen első helyen a vírus áll, megosztották egymással a tapasztalataikat, sürgetik az EU bizottságát, hogy gyorsítsa fel a vakcinabeszerzést. A miniszterelnök mint mondta, átláthatóbb, gyorsabb vakcinabeszerzést szeretnének, habár nem ez volt a fő célja a találkozójuknak. "Moraweieckit egyik leghűségesebb barátunkként ismerjük" - folytatta. "Matteo Salvinit pedig egyszerűen a hűsünknek szoktuk hívni, mert, amikor a legnagyobb viták zajlottak a migrációban, és néhány ország azzal védekezett, hogy a migrációt lehetetlen megállítani, akkor ő képes volt az ellenkezőjét bizonyítani" - fogalmazott. A két legerősebb európai jobboldali frakció legjelentősebb tagjai vannak itt. 

Az első kérdés, hogy miért most került sor a találkozóra – vetette fel Orbán Viktor és azonnal meg is válaszolva, hogy mert a Fidesz most döntött úgy, hogy elhagyja az Európai Néppártot. Mint Orbán Viktor mondta, van két erős frakció az Európai Parlamentben, az Identitás, illetve a konzervatívok és van egy erős párt, a Fidesz. Orbán Viktor Matteo Salvinit idézte azzal kapcsolatban, hogy mit akarnak: „egy európai reneszánszt akarunk”.

Mint mondta, a nemzeti érdekek szempontjából arra jutottak, hogy nincs egyetlenegy olyan kérdés sem, amiben ne tudnának egyetértésre jutni, ez igaz a belpolitikára és a külpolitikára is, hiszen Olaszországban és Lengyelországban is erős atlantista kormány működik, és Magyarország is elkötelezett tagja a NATO-nak, mondta.

Európa mostani helyzete abban a mondatban összegezhető, hogy sok millió olyan európai polgár van, aki megfelelő és hatékony képviselet nélkül marad Európában. A Néppárt hosszú távra elkötelezte magát az európai baloldallal való együttműködés mellett. Sok millió jobboldali maradt képviselet nélkül – konstatálta Orbán Viktor, hozzátéve, ők azért szeretnének dolgozni, hogy ezek az embereknek legyen hangja, súlya, képviselete az európai politikában. Azt Orbán Viktor szimbolikusnak nevezte, hogy nagycsütörtök napján indítanak el egy ilyen szimbolikus együttműködést. Nemet mondunk a cenzúrára, a brüsszeli birodalomra, a kommunizmusra, az illegális migrációra és az antiszemitizmusra is - jelentette ki Orbán Viktor.

Mint mondta, néhány dologban megegyeztek. Abban maradtak, hogy a most megkezdett munkát folytatni fogják, a szervezőmunka elindult, májusban fognak legközelebb találkozni. A találkozó helyszíne Róma vagy Varsó lesz. A hamarosan megkezdődő nagy európai vitában részt fognak venni, ebben is megegyeztek. "A következő hetekben egy konkrét programot állítunk fel, hogy hogyan fogunk szuverén módon részt venni a vitában, amely hosszú ideig tart majd és jó lehetőséget ad nekünk arra, hogy az általunk képviselt értékeket ismertethessük" - mondta a miniszterelnök. Hozzátette: véget akarnak venni annak a nevetséges politikai akaratnak, amely azt akarja elmagyarázni, hogy a jobboldalnak mindig csak széle van, a baloldalnak pedig mindig csak közepe. 

Orbán Viktor a sajtótájékoztatón még egyszer megköszönte Salvininek és Morawieczkinek, hogy megtisztelték látogatásukkal Budapestet, „legközelebb Varsóból és Rómából ismét jelentkezni fogunk” – mondta a miniszterelnök.

Morawieczki: vannak erők, amelyek el akarják rabolni Európát

Mateusz Morawieczki lengyel miniszterelnök megköszönte a meghívást, és mint mondta, a pandémiáról is tudtak beszélni. Mivel Salvini és részét képezi az olasz kormánynak, kormányközi szinten is tudtak beszélgetni, mondta, hozzátéve, hogy az oltási program felgyorsításáról is beszéltek, hogy Európában minél több vakcina álljon rendelkezésre. Első számú prioritásnak nevezte a járvány legyőzését és hogy Európa visszatérhessen a normalitáshoz. Morawieczki fontosnak nevezte újabb platformok keresését az együttműködésre. Alapvető prioritásnak nevezte az együttműködést és hogy a NATO a biztonságot biztosítja számunkra és az európai integrációt is erősíteni kell úgy, hogy tiszteletben legyen tartva a nemzeti szuverenitás, az egyének szabadsága, az emberi méltóságot és családok, az európai értékek védelmét is a különböző kultúrákkal szemben – mondta. Azért is jöttünk Budapestre, mert hiszünk Európa jövőjében és hogy tudunk közös utat építeni Európa számára. Ahhoz, hogy az európai integráció gyümölcsöző legyen, nem szabad a gyökereket sem elveszíteni... A szabadság, a demokrácia, a család – ezeket sorolta mint legfőbb értékeket. „Azt látjuk, hogy Európa most teljesen szét van esve, különböző erők tépázzák”, az Európai Unió most az elit csoportok, szalonok projektjeit képviselik - fogalmazott.

Európa nem lehet az erősek diktátuma, Európában szolidaritásra van szükség a közös értékeket illetően – jelentette ki Morawieczki, és méltatta a magyar-lengyel barátságot. De egy olyan sort is említett, ami összefüggésben áll az olasz földdel és a barátsággal. Az erős szuverén nemzetállamok erejében hisznek és az európai hagyomány tiszteletében, mondta Morawieczki, és megköszönte a meghívást.

A lengyel miniszterelnök szerint Európa útelágazásnál van, mintha elvesztette volna bizonyos szinten a gyökereit, ebben szeretnének segíteni. "Vannak bizonyos erők, amelyek szeretnék elrabolni Európát" - jelentette ki. Ezen erők ellen szeretnének egy javaslatot hozni. 

Salvini: elsők szeretnénk lenni képviselet szintjén Európában

Matteo Salvini azt mondta, azon dolgoznak, hogy az európai népek kijussanak „a legsötétebb korszakukból”, a szabadság, a jogok és a család ismét a középpontba kerüljenek. Salvini Európa keresztény-zsidó kultúrájának az eredetét is megemlítette és mint mondta, hiba volt, hogy az unió ezt elutasitotta. Éppen nagycsütörtökön rá kell mutatni arra, nem szabad, hogy járványban a vakcinát, az oltást illetően megosszák őket, olyan közös Európát kell létrehozni, amely megvédi Európa határait. Az olasz emberek tudják, hogy az általa vezetett Liga mennyire igyekszik megvédeni az emberek érdekeit és a NATO együttműködésben is ezt képviseli. Olyan terveik vannak, hogy egymást követő fővárosokban megvitassák, hogy milyen legyen az élet a COVID után, az egészség senkinek nem a monopóliuma és ne baloldali érdekek mentén határozzanak meg dolgokat „és a gyökereinket vonják kétségbe”. Mi nem harmadikok-negyedikek, hanem elsők szeretnénk lenni képviselet szintjén Európában, jelentette ki. Mint mondta, ők is készen állnak egy újabb ilyen találkozót rendezni, hogy megbeszéljék a szabadság, a családok jövőjét. „Zsarolni nem fogunk, a szabadság az unió minden egyes tagállamában igényt tarthat a tiszteletre, nem lehet olyan szervezet, ami kiosztja, hogy ki demokrata és ki nem”, hangoztatta Salvini.

Beszélt arról is, hogy ott van az iszlamizmus a kapunkban és gátat kell szabni az illegális migrációnak, különben nem jutunk messzire.

A családbarát, keresztény nézőpontot emelte ki. Arról beszéltek, ami az integráció alapját képezheti, mint mondta, nagyon tetszik neki a mottó, amit Salvini fogalmazott meg az európai reneszánszról.

Valami szépet, tartósabbat szeretnének építeni - mondta, majd megköszönte, hogy itt lehet, ezen "a történelmi" napon. 

Ajánlom

További belföldi híreink