Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2021-03-15 13:30:00

Járványhelyzet: ezért lehet fertőzőbb a brit mutáns

Olykor hússzor több vírusmennyiség mutatható ki egy jelenleg fertőzött személy mintájából, mint a korábbi hullámokban levő betegekében – foglalta össze Nyíri Miklós, a Neumann Labs laboratórium igazgatója a Spirit FM Viccen kívül című műsorában.

A magyar tulajdonú Neumann Labs diagnosztikai laboratórium eddig összesen 200 ezer feletti tesztet végzett el, az utóbbi hetekben a pozitív esetek aránya a náluk elvégzett tesztek esetében megközelítette a 2 százalékot.

Lényegesen magasabb a vírusszám

„A jelenlegi fertőzési hullám során nem ugyanaz a vírusvariáns domináns, mint a korábbi hullámok időszakában. A mi laboratóriumi adataink szerint a brit mutáció a jellemző, méghozzá 95 százalékban. Sőt, a számításaink szerint akár tizenötszőr, hússzor több vírusmennyiség mutatható ki a brit típusú variáns által fertőzött személyek mintáiban, mint az eredeti, vuhani koronavírust elkapók szervezetében” – mondta el a Spirit FM Viccen kívül című műsorában Nyíri Miklós, a Neumann Labs ügyvezetője. A szakértő hozzátette, az okot nem tudják, de ebből azt lehet megállapítani, hogy valóban fertőzőbb ez a vírustípus. A betegekben lévő korokozószám ugyanis arányos a betegség súlyosságával, feltételezhető, hogy a harmadik hullámban azért kerül egyre több ember kórházba, mert a nagyobb vírusszámmal szemben kevésbé vagyunk védettek.

Nyíri Miklós kifejtette, az RNS-vírusok működéséhez hozzátartozik, hogy könnyen mutálódnak, komplett variánsok jelenhetnek meg, amelyeknek szignifikánsan eltérő tulajdonságai lehetnek. Ez minden valószínűséggel abból következik, hogy rettenetesen sok fertőzött volt. Az esetszámok nagysága teszi lehetővé a mutációk előfordulását. „Ha nem lenne ennyi fertőzött, akkor nem születnének újabb, akár veszélyesebb variánsok” – fogalmazott Nyíri, aki szerint ezért kulcsfontosságú az oltás, mert azzal csökkenik a fertőzöttek számát, így a mutációk lehetőségét.

Az oltás a megoldás

Arra a kérdésre, hogy a jelenlegi oltások mennyire hatékonyak a mutánsok ellen, a szakértő azt válaszolta, hogy két szempontot kell külön vizsgálni, egyrészt azt, mennyiben csökkenti egy oltás a megbetegedés számát, másrészt mennyire csökkenti a halálos szövődmények mennyiségét. A jelenlegi tudásunk szerint az oltóanyagok hatékonyak a brit variánssal szemben a tekintetben, hogy csökkentik már a megfertőződés lehetőségét. A dél-afrikai variáns esetében pedig az oltás esetén előfordulhat ugyan fertőzés, de jelenlegi adatok szerint a halálesetek számát ez esetben is mindenképpen megelőzik az oltások. Nyíri Miklós szerint az oltásoknak köszönhetően valószínűleg őszre már közepesen normális életet lehet élni Magyarországon.

A beszélgetést itt hallgathatja vissza.

atv.hu

Ajánlom

További belföldi híreink