Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2021-03-14 12:20:00

Megszólalt az erdőkertesi háziorvos: az önkormányzat felfüggesztheti a szerződését

Még Orbán Viktor reggeli rádióinterjújában is szóba került Kiss Csaba, aki nem olt a körzetében. Bár mind az önkormányzat, mind a tiszti főorvosi szolgálat szankciókat helyezett kilátásba, az ATV Híradójának elmondta, hogy nem gondolta meg magát.

Az erdőkertesi háziorvost az ATV Híradó telefonon érte el, és Kiss Csaba úgy fogalmazott, hogy a döntésének több oka is van. Szerinte káosz van az oltások elrendelésében, mikor kit kell oltani, és ez hétről hétre változik.

“Azt se tudjuk, milyen oltóanyagot, és hogyan kellene adni” - folytatta a háziorvos.

Illetve hangsúlyozta, hogy a kínai vakcinának nincs európai engedélyezése, és ezt kifogásolja. “Az összes engedélyezett is tulajdonképpen nem törzskönyvezett gyógyszerkészítmény, tehát majdhogynem ilyen klinikai kipróbálási fázisban vannak” - és noha Kiss szerint ez járványhelyzetben megengedett, nem nagyon szeretne “gyógyszerkipróbálásokban részt venni.”

A harmadik ok, hogy úgy látja, maga a rendelő nem felel meg ilyen körülmények között, hogy úgy tudjanak oltani, hogy ne a járvány terjedéséhez járuljanak hozzá, hanem a megelőzést segítsék. Elmagyarázta, hogy két orvos és két fogorvos rendel náluk, a váróhelyiség pedig félig-meddig közös. Váltott rendelésben vannak, így bármikor bejöhet egy covidos beteg: Kiss Csaba részlezte, hogy pénteken például három covidos beteg sétált be a pozitív leletével hozzájuk.

“Most ha közben ott ülnek tízen, akik be vannak hívva mondjuk egy ampulla Modernára, el lehet képzelni, hogy közöttük terjesztjük a covidot, vagy éppen próbáljuk megelőzni” - nyilatkozta a háziorvos az ATV Híradónak.

Ráadásul a váróhelyiségük túl kicsi, hogy megfelelő távolságot tartsanak. Kiss Csaba azt szintén nehezményezte, hogy a szervezést is a háziorvosokra testálják: nekik kell fölhívni a pácienseket és beosztani őket - ez pedig jelentős terhelés. Ez sok plusz költséggel jár, amit a háziorvosnak senki nem kíván megfizetni. Kiss felsorolta, hogy a szervezés milyen telefonköltséggel jár, amit bár el tud számolni, a személyi jövedelemadót neki kell megfizetnie.

Végül a háziorvos elmondta, hogy “megfenyegette” már az önkormányzat, a tiszti főorvosi szolgálat is esetleges szankciókat helyezett kilátásba, illetve a Facebookról értesült arról, hogy maga Tuzson Bence írt neki levelet. Az önkormányzatnál volt arról szó, hogy felfüggesztik a szerződését, a tiszti főorvosi szolgálat bár nem fenyegetett, megegyezni akartak, de Kiss Csaba azt vette ki a szavaikból, hogy hatóságként fognak eljárni, és megbüntethetik.

Amennyiben megbüntetik, csődbe fogja vinni a vállalkozást, és befejezi a működését.

Kiss Csaba híradónknak azt szintén kifejtette, hogy nekik is szükségük van a pihenésre, és nem tudja, hogy mi alapján mondta Müller Cecília, hogy ötmillió forintig büntetik azt, aki nem olt hétvégén, hiszen ők nem munkáltatói a háziorvosoknak. Ez az ötmillió forint a praxis háromhavi finanszírozása, “onnantól kezdve, én lehúzom a rolót” - zárta az erdőkertesi háziorvos.

A háziorvosnak visszajelzett pánciesek kilencven százaléka támogató Kiss csaba elmondása alapján, és azt mondják neki, ne engedjen. 

atv.hu

Ajánlom

További belföldi híreink