Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2021-03-03 05:55:00

Vadkapitalizmus Budapesten – leszorítanák az elviselhetetlen lakhatási költségeket

Az Utcáról Lakásba! Egyesület a fővárosi önkormányzattal, valamint a Városkutatás Kft-vel közösen egy szociális lakásügynökség megvalósítási tervét készíti elő. A lakásügynökség a kutatási időszakot követően, a tervek szerint még idén elindul azzal a céllal, hogy bővítse a megfizethető bérlakások számát, enyhítve ezzel a lakhatási válságot.

Az elmúlt években Európában, s így Budapesten is az nagyon megemelkedtek az ingatlanárak, emiatt sokan állandó otthon nélkül maradtak, miközben több ezer lakás áll üresen. Ennek a helyzetnek a megoldására, felmerült egy új szociális lakásügynökségi modell kezdeményezése, amely az emberek ezen üres lakásokba való költözést koordinálná és támogatná. „A kezdeményezés arra irányul, hogy egy szociális lakásügynökségi modell bevezetéséhez szükséges részletkérdéseket: szabályozási, pénzügyi, célzási, szociálpolitikai kérdéseket kidolgozunk.”- jelentette be Misetics Bálint szociálpolitikus, a fővárosi önkormányzat lakás és szociálpolitikai főtanácsadója, a Spirit FM „Viccen kívül” című műsorában. A kezdeményezés vezető konzorciumi partnerei az Utcáról lakásba! Wgyesület, illetve Városkutatás Kft., továbbá van két nemzetközi partner is Varsóból és Barcelonából, akik a gyakorlatban már üzemeltetnek kisebb vagy közepes léptékű lakásügynökségeket. Így hasznos és praktikus tanácsokkal tudnak szolgálni.
„Nem arról van szó egyenlőre még, hogy holnap indulna maga a lakásügynökség, hanem arról, hogy őszre eljussunk odáig, hogy a bevezetéshez szükséges összes részletkérdésre legyen megalapozott, a hazai kontextust és a nemzetközi jógyakorlatokat egyaránt tekintetbe vevő magabiztos válaszunk.” – mondta Misetics Bálint.

Vadkapitalizmus uralkodik a lakáspiacon

Arra a kérdésre, hogy a lakásügynökség a berlini önkormányzathoz hasonlóan, beleszólhatna-e a lakásbérlet árakba, hogy lenyomja az irreálisan magas árakat, Misetics Bálint azt válaszolta, hogy: „a lakbérkontroll közgazdasági, mind jogi szempontból vitatott eszköz, a lakásügynökségnek nem volna ilyen jogosultsága. Az viszont hosszú távú cél volna, hogy legyen egy akkora megfizethető lakásszektor Budapesten, amely egyszerűen a méretéből, és minőségéből adódóan, tudja befolyásolni a magánbérleti szektor árait is, tehát árlenyomó hatása lenne, hiszen egy versenyképes alternatívát nyújt az alacsonyabb, de akár a közepes jövedelmű háztartások számára is.” Ez tehát hosszútávú, kívánatos cél. „De ez nyilván az első néhány évben ez nem egy reális elvárás” - tette hozzá a főpolgármester lakás- és szociálpolitikai főtanácsadója.

A budapesti lakáspiacon uralkodó „vadkapitalizmusnak”, Misetics Bálint szerint két oka van: „Az egyik az az, hogy a lakástörvény az nagyon szabadosan szabályozza a lakásbérleti jogviszonyt, ez egyáltalán nem tipikus, más európai országokban a lakáspiac, a magyarnál sokkal jobban szabályozott piac. Nagyon nehéz is külső szemmel megérteni a magyarországi állapotokat.” Misetics Bálint ahhoz hasonlította mintha „egy országnak lényegében nem lenne Munka Törvénykönyve, de az, ami esetleg meg lenne belőle, azt se tartaná be senki” Szóval egyszerre probléma az, hogy a szabályozás is rossz, illetve, hogy a gyakorlatban csekély mértékben érvényesül az, hogy egyébként mi van a szabályozásban mivel nagyon jellemző a magánbérleti szektorban az informalitás, ami hozzájárul mindkét fél kiszolgáltatottságához.

Le a diszkriminációval!

„ Részben ezért is tűnik jó megoldásnak a lakásügynökségi modell, nemcsak azért mert ez által a megfizethető lakhatás kínálata tudna bővülni, hanem a jelenlegi potenciális bérlők nagy részét sújtó lakáspiaci diszkriminációt is kezelni tudná.”- fejtette ki az új modell előnyeit a szociálpolitikus. Maga a modell úgy működne, hogy a jövedelem eloszlással való tekintettel megállapítanák, az úgynevezett „megfizethető lakbért” , amely nagyjából 20-30 százalékkal alatta lenne a piaci lakbéreknek, és a budapesti társadalom nagyobbik része meg tudná fizetni, bár egy részük csak lakbértámogatással. Viszont ha ez a megfizethető lakbér még így is magasabb szinten lenne annál, amit az önkormányzatnak illetve lakástársaságnak karbantartásra, felújításra esetleg korszerűsítésre kell fordítania, tehát nem termelne veszteséget az modell.

„Minél több, illetve minél alacsonyabb jövedelmű család elhelyezését próbálja így megoldani az önkormányzat, annál inkább növekszik a támogatási elem. Ami ahhoz kel, hogy pénzügyileg fenntartható legyen modell. A lakásügynökség egyáltalán nem csak a legszegényebbeknek, hanem a társadalom jóval szélesebb rétegei számára akar nyújtani lakhatási alternatívát. Pont, azért mert Budapesten a társadalom széles rétegének okoz gondot a lakhatásnak a drágasága.” – tette hozzá Misetics Bálint.

Ajánlom

További belföldi híreink