Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2021-02-27 15:28:00

A Párbeszéd ismét segélyalapba helyezi a megemelt képviselői fizetést

"Minden élet számít! - A Párbeszéd ismét segélyalapba helyezi a megemelt képviselői fizetést" - olvasható a párt MTI-hez eljuttatott közleményében.

A Párbeszéd ismét segélyalapba helyezi a megemelt képviselői fizetést

Mint olvasható: "A Párbeszéd országgyűlési képviselői egy évvel ezelőtt határoztak úgy, hogy megemelt képviselői fizetésükből segélyalapot hoznak létre, amelynek összegét a koronavírus-járvány okozta válság károsultjainak megsegítésére, valamint védekezésre fordítják. Az idei emeléssel is hasonlóan tesznek, mert a Párbeszédnek valóban minden élet számít.

Felháborító és gyomorforgató, hogy most, amikor a járvány következtében családok nyomorognak, a fideszes képviselők megint csak magukra gondolnak - még most is az embertelenség és a kapzsiság jellemzi az Orbán-kormányt. A fizetésemelés csakis a fideszes többség arcátlan gazdagodását szolgálja, miközben százezrek veszítik el a megélhetésüket, és több ezer embert fenyeget létbizonytalanság. A pedagógusok, az egészségügyi és a szociális dolgozók bérét nem emelik, a válság gazdasági károsultjait pedig aprópénzzel próbálják "segíteni". Eközben tízmilliárdok mennek el Semjén Zsolt vadászkiállítására, Mészáros Lőrinc szállodáira - miközben ő maga a járvány idején több mint 800 embert rúgott ki -, és két kézzel öntik a pénzt további NER-kegyeltek zsebébe, elég csak a Kisfaludy-program "támogatásait" megnézni.

A Párbeszéd számára azonban tényleg minden élet számít, senkit nem hagyunk az út szélén. A párt megalakulása óta nagy hangsúlyt fektet az emberek megsegítésére - ez fokozottan igaz a mostani, koronavírus-járvány sújtotta nehéz időszakra. Több éve működik Tenni kell! elnevezésű programunk, amelynek keretében meleg ételt, tartós élelmiszert, tüzelőanyagot és más tárgyi adományokat juttatunk el a rászorulóknak. Sajnos azt tapasztaljuk, hogy egyre többen kérnek segítséget, egyre többen kerülnek kilátástalan helyzetbe, és egyre több családnak kell mérlegelnie: a számlákat fizeti-e be, vagy a gyermekeknek tesz ételt az asztalra.

A Párbeszéd ezért most még inkább fontosnak tartja, hogy az emberek segítésére fordítsa a képviselői fizetésemelést - ahogy egyébként eddig is tette. Ezért a Párbeszéd országgyűlési képviselői tavaly úgy döntöttek, hogy a megemelt fizetésüket egy szolidaritási segélyalapba helyezik, amelynek összegét a válság károsultjaira fordítják. Az idei emeléssel is hasonlóan tesznek, mert a Párbeszédnek tényleg minden élet számít."

atv.hu/MTI

Ajánlom

További belföldi híreink