Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2021-02-24 15:39:00

Fidesz: elképesztő, hogy a baloldal mire képes a hatalomért

Minden egyes Magyarországra érkezett vakcina életet ment, legyen az nyugati vagy keleti - hangsúlyozzák.

A párt a DK-s Varga Zoltán kijelentésére reagált, miszerint eddig egymillió adag, az EU által jóváhagyott vakcina érkezett Magyarországra, ami a kínai beszerzésnek mintegy a duplája. Szerinte a kormány hazudik, amikor azt mondja, hogy az EU kevés oltóanyagot küld és azt is lassan, bőven lenne lehetőség rá, hogy az EMA által jóváhagyott vakcinával oltsák a magyarokat.

A Fidesz közleményében azt írja, elképesztő, hogy a baloldal mire képes a hatalomért.

"Itt a járvány harmadik hulláma, egyre több a beteg, Gyurcsányék pedig továbbra is a védőoltás, meg a kínai és az orosz vakcina ellen hergelnek. Az se érdekli őket, hogy ezzel az idős emberek életét veszélyeztetik. Minden egyes Magyarországra érkezett vakcina életet ment, legyen az nyugati vagy keleti. Mindannyian annak örülnénk, ha a megrendelt nyugati vakcinák már mind megérkeztek volna, de ehhez képest az uniós beszerzés mindössze 5 százaléka érkezett meg hazánkba. Magyarország előrelátó döntést hozott, amikor 3,5 millió ember oltására elég kínai és orosz vakcinát is vásárolt, amelynek 10 százaléka már meg is érkezett. A keleti vakcina beszerzésnek köszönhetően 3,5 millió magyar emberrel több és előbb juthat oltáshoz, valamint a többi uniós tagállammal ellentétben hazánkban nem csak három, hanem már öt vakcinával is tudnak oltani, ennek is köszönhető, hogy az uniós átlag fölött tart az átoltottság" - közölték.

Szerintük a baloldalt azonban nem az idős emberek élete érdekli, hanem kizárólag csak a saját hatalma. "Azért támadják a védekezést, az oltási programot és a keleti vakcinákat, mert az a bevallott politikai stratégiájuk, hogy a járvány elhúzódjon, több legyen a beteg és a halott. A baloldal szerint ugyanis minél rosszabb az országnak, nekik annál nagyobb az esélyük a hatalom megszerzésére" - teszik hozzá.

Egyre többféle vakcina használható a koronavírus ellen

 

atv.hu/MTI

Ajánlom

További belföldi híreink